HÍREK
A birminghami egyetemen 46 covidon átesett ember immunrendszerét vizsgálták meg, és meglepő eredményekre jutottak.
HÍREK
50 milliárdnál is több madár élhet a világon, de a madárfajok több mint tizedéből 5000 egyed sincsen
Ritka madárfajnak számít a kínai üstököscsér, a kihaltnak hitt lármás bozótjáró, a röpképtelen dobos guvat, illetve az alig száz példányt számláló feketebegyű guvatfürj is.
HÍREK
A fiatalok csaknem fele naponta négy óránál többet tölt a világhálón. Az is kiderült, hogy felüktől kértek már erotikus fotót is.
HÍREK
A pálcika alakú közös ős képes lehetett a mozgásra is, a sejtösszetevői komplex felépítésről tanúskodnak.
HÍREK
A magyar biokémikus a Telexnek elmesélte, mit gondolt első pillanatban a kormány vakcinatáblázatáról, kell-e tartani az indiai mutációtól, és mikor lehet szerinte vége a járványnak.
HÍREK
Az érintetlen területek közül több őslakos közösségek vezetése alá tartozó régiókban található.
HÍREK
A gyógyszer-folyadékot az asztma elleni szerekhez hasonlóan be kell lélegezni, naponta többször.
HÍREK
A Cambridge-i Egyetem kutatói szerint a gépi tanulással működő technológia radikális változást hozhat a neurodegeneratív betegségek és a rák kutatásában.
HÍREK
A szakemberek szerint a jáki apátsági templom alapítójának tartott Jáki Nagy Márton maradványai kerültek elő.
HÍREK
Meglepően nagy százalékban genetikailag kódolt, hogy milyenek az alvási szokásaink és az alvásminőségünk. De azért vannak más befolyásoló tényezők is.
Népszerű
Ajánljuk