TUDOMÁNY
Háromszor magasabb volt az oltással szembeni bizalmatlanság azok körében, akik négy vagy több típusú gyermekkori traumát éltek át, mint a többi ember esetében.
TUDOMÁNY
A tervezők nemcsak az emberek túlélését, de a lelki egészségüket is igyekeznek biztosítani.
TUDOMÁNY
A szaglásvesztés más érzékszervek erősödésével halványulhatott el, ez azonban nagyban függ az életmódunktól is.
TUDOMÁNY
Hírszerzők keresik a rejtélyes kór kiváltó okát, ami fejfájással, hányingerrel és látásromlással jár
Nem tudják pontosan, mi okozza a Havanna-szindrómát, mindenesetre rejtett eszközre gyanakodnak.
TUDOMÁNY
Hiába tartja jogszerűtlennek a kormány, az emberek nagy része szerint van helye a tanárok megmozdulásának.
TUDOMÁNY
Kijött egy nemzetközi kutatás, amely nagy klinikai vizsgálat nyomán igazolta, hogy maga a védőoltás semmilyen formában nem befolyásolja negatívan a termékenységet, sem férfiak, sem nők esetében.
TUDOMÁNY
Azok az iskolák szerencsésnek számítanak, ahol pályakezdőkkel, pedagógiai asszisztensekkel helyettesíteni tudják a szaktanárokat.
TUDOMÁNY
Később derül ki, hogy fertőzőbb-e ez a törzs, és hogy domináns lesz-e az eredeti delta és omikron variánsokkal szemben.
TUDOMÁNY
Az is kiderült, milyen arányban vélik úgy a megkérdezettek, hogy a jelenlegi kormánypártok maradnak a választás után, illetve mennyien bíznak a kormányváltásban.
TUDOMÁNY
Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje azt mondja, Botka László esetére emlékezteti ez az ügy.
TUDOMÁNY
Közel száz százalékos hatékonysággal mutatja ki a koronavírus mutációit egy magyar fejlesztésű teszt
A cég alapító-tulajdonosa szerint az alacsony költségű új eljárás forradalmasíthatja a labordiagnosztikát.
TUDOMÁNY
A megkérdezettek 42 százaléka szerint egy mostani választáson a Fidesz nyerne, 39 százalék szerint pedig az ellenzék.
TUDOMÁNY
A Montréali Egyetem kutatói fejlesztettek ki egy olyan módszert, amellyel viszonylag biztosan megmondható, melyik koronavírusos betegnek van nagyobb esélye a halálozásra.
TUDOMÁNY
A kutatók szerint az eredmények azt mutatják, hogy az emlékeztető oltások fontosak a koronavírus elleni hatékony védelem fenntartásához a Szputnyik vakcinával beoltottak számára.
Népszerű
Ajánljuk