HÍREK
Anthony Blinken és a védelmi miniszter, Lloyd Austin titokban Kijevben járt. Austin szerint az ukránok megfelelő felszereltséggel akár meg is nyerhetik a háborút.
HÍREK
Dmitro Kuleba szerint Kossuth Lajos ma az ukránok oldalára állna, és úgy véli, nem lesz kifizetődő Magyarország oroszoknak „behízelgő” politikája.
HÍREK
Lényegében csak arról tudtak megállapodni, hogy a jövőben is találkoznak még, hogy újabb tárgyalást folytassanak.
HÍREK
Szergej Lavrov szerint Amerika most úgy rendeli maga alá Európát, ahogy annak idején Hitler tette.
HÍREK
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország a híresztelések ellenére részese a közös európai álláspontnak.
HÍREK
A külügyminiszter több esetben nemcsak egy, hanem két, sőt akár három gépet is használt egy-egy útjához.
HÍREK
Egy diplomata szerint ilyen beszéd nagyköveti értekezleten még nem hangzott el,. A miniszter olyan eligazítást tartott, mintha a Fidesz kampányszervezőinek beszélt volna.
HÍREK
Mint kiderült, magyarok is vannak a tálibok által visszafoglalt országban, de eddig csak államtitkári szinten foglalkoztak a kérdéssel.
HÍREK
A külügyminiszter sajátos demokráciafelfogását fejtette ki egy rádióműsorban. Pénzt azért adjon az EU, mert az a mi pénzünk.
HÍREK
Szergej Lavrov egy ausztrál anya videója alapján gondolhatta azt, hogy nyugaton azt tanítják az iskolákban, hogy Jézus biszexuális.
HÍREK
A külügyminiszter azzal vádolta meg a bajor rendőröket, hogy provokálták a magyar szurkolókat. Münchenben egyébként 18 magyar állampolgárt állítottak elő.
HÍREK
A legjelentősebb kazahsztáni egyetem díszprofesszori címét többek között már Hillary Clinton, Vlagyimir Putyin és a néhai II. János Pál pápa is megkapta.
Népszerű
Ajánljuk