HÍREK
Szerinte „Oroszország mindig része lesz a közép-európai valóságnak”. A külügyminiszter dicsérte az oroszok rugalmasságát is, ugyanakkor nem felejtette el megfogalmazni kritikáit sem Ukrajna felé.
HÍREK
Előtte elítélték Iránt, amiért rakétákkal segítette Oroszországot. Kijev azt szeretné, ha szövetségesei áldásukat adnák arra, hogy orosz területen mérjenek csapást ellenségeikre.
HÍREK
Kuleba távozása része egy nagyobb kormányzati átrendeződésnek: kedden három másik miniszter is lemondott – Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter, Olekszandr Kamisin, a stratégiai iparágakért felelős miniszter, valamint Ruszlan Sztrilec környezetvédelmi miniszter.
HÍREK
Az őt fogadó hivatalos delegáció tagjaihoz képest ő nem volt túl elegáns. Rövidgatyában, tornacipőben és egy sima fehér pólóban jelent meg a bahreini reptéren.
HÍREK
A német külügyminisztérium szerint „Orbán Viktor miniszterelnök meglepő és koordinálatlan moszkvai útja miatt nagyon fontos lett volna egy komoly és őszinte személyes megbeszélés a két külügyminiszter között.” A magyar külügy szerint technikai okok vannak a háttérben.
HÍREK
A magyar külügyminiszter szerint nem kellene rossz dolognak tartani azt, hogy Magyarország ápolja a kapcsolatait az oroszokkal.
HÍREK
A NATO-csapatok Ukrajnába küldését már Emmanuel Macron francia elnök is pedzgette. A francia politikus szerint az ukránok kiképzésében tudnának segíteni helyben a nyugati csapatok.
HÍREK
A helikopter vasárnap délután, feltehetően a rossz időjárási körülmények miatt szenvedett balesetet az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett. Ebrahim Raiszi és Hoszein Amirabdollahián is életét vesztette.
HÍREK
A magyar külügyminiszter szerint minden eddiginél nagyobb eszkalációs kockázattal jár a Közel-Keleten és adott esetben a globális biztonságot is veszélyeztetheti.
HÍREK
Annalena Baerbock, Stephane Sejourne és Radoslaw Sikorski szerint amit Putyin támad, az maga az európai béke rendje. Három lépést is megfogalmaztak, amivel az európai szövetségesek megmutathatják, hogy készek nagyobb felelősséget vállalni a kontinens védelméért.
HÍREK
A külügyi tárca vezetője a Harvard Egyetem politikatudományi intézetének panelbeszélgetésén ezt mondta: „Megengedhetjük magunknak, hogy azt mondjuk, amit teszünk, és azt tegyük, amit mondunk.”
HÍREK
Azt továbbra sem tudhatjuk, Lénárd Andrásnak egyáltalán miért volt ilyen dokumentuma. Nemrég ennek segítségével akart megúszni egy kihágást Romániában.
HÍREK
A külügyminiszter szerint az egyik fontos kérdés volt, hogy a Magyarországnak járó uniós pénzeket ne küldjék Ukrajnába. Pedig ilyen uniós javaslat nem is létezett.
HÍREK
A Kárpátaljára igényt tartó Toroczkai László kijelentésére utalva azt mondta, nem engedhetik meg, hogy bármelyik oldalról érkező radikális kijelentések megzavarják a kétoldalú kapcsolatokat.
HÍREK
A magyar külügyminiszter szerint a terrorellenes művelet sikere az egész világnak érdeke. Emlékeztetett, hogy az eredeti öt magyar állampolgárságú túsz közül egy még a terroristák fogságában van, miután három másiknak már sikerült hazajutnia, egy pedig életét vesztette.
HÍREK
A külügyminiszter szerint az idei év lesz a politika Super Bowlja, hiszen korábban még soha nem fordult elő az, hogy egy esztendő során a világ 78 országában tartsanak választásokat.
Népszerű
Ajánljuk