HÍREK
A Rovatból

Szijjártó Péter a Putyin-barát Milorad Dodik mellett kampányolt, szerbül

Dodik nem titkolta, hogy az orosz elnök lelkes támogatója, olyannyira, hogy emiatt már figyelmeztették is. De rajong Kínáért és Azerbajdzsánért is.


Milorad Dodik és pártja mellett kampányolt nyíltan Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a Bosznia-Hercegovinában tartott vasárnapi önkormányzati választás előtt. Szijjártó Banja Lukában, Dodik kampányzáró eseményén szólalt fel szerbül – írta meg a 444.

Beszédében Szijjártó kiemelte, hogy „Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, sok a közös vonás, például az az óriási külső nyomás, amellyel szembe kell nézni.”

„Akik ezt a nyomást kifejtik ránk, nem tisztelnek minket, rosszat akarnak nekünk, bele akarnak avatkozni belső ügyeinkbe, és megkérdőjelezik nemzeteink alkalmasságát arra, hogy saját magunk dönthessünk a saját jövőnkről”

– közölte a Banja Lukában tartott kampányeseményen Szijjártó.

Az Egyesült Államok idén nyáron újabb szankciókat vezetett be Dodik családi cégei ellen, azzal vádolva őt, hogy hivatalos pozícióját személyes vagyona gyarapítására használta fel a hozzá és fiához köthető vállalatokon keresztül. A magyar kormányt ez azonban láthatóan nem zavarja. Szijjártó ki is emelte:

„Milorad Dodiknak köszönhető, hogy létrejött a barátság és a stratégiai együttműködés Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság között,”

melynek részeként támogatási programot indítottak az itteni mezőgazdasági vállalkozók számára. Eddig 40 millió eurónyi fejlesztést hajtottak végre, és

„Dodik elnök úr kérésére ezt a programot folytatjuk, és a jövőben is együttműködünk minden olyan ügyben, ami segítséget ad a boszniai Szerb Köztársaság fejlődéséhez, stabilitásához, nyugalmához”

– mondta Szijjártó.

A magyar kormány és Dodik közötti kapcsolat szoros: tavaly Dodik ott volt Orbán Viktor zártkörű tűzijátéknézésén, a magyar miniszterelnök pedig elismerést vett át tőle – olyan kitüntetést, amit korábban Vlagyimir Putyin is megkapott. Dodik nem titkolja, hogy az orosz elnök lelkes támogatója. Olyannyira, hogy még Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítéspolitikáért felelős biztosa is figyelmeztette túlzott oroszbarátsága miatt.

Az MTI ugyan nem idézi, de a hvg megtalálta a szerbiai ATV tudósítását, mely szerint Dodik azt mondta:

„Ez a nemzet tudja hogyan kell megvédenie a becsületét és a szabadságát. Folyamatosan ébernek kell lennünk, nem lankadhatunk. Bízunk Oroszországban, Kínában, Magyarországban, Azerbajdzsánban és mindenki másban, aki mellettünk állt a legnehezebb időkben.”

Dodiknak minden bizonnyal nagy szerepe volt abban is, hogy a magyar kormány tagadja a srebrenicai népirtást.

Dodikot rendszeresen kritizálják a feszültségkeltés miatt. Az, hogy mennyire bonyolultak a politikai viszonyok Bosznia-Hercegovinában, jól mutatja az MTI összefoglalója a választásokról, amelyekben Szijjártó is részt vett:

  • A bosnyákok számára a legfontosabb, hogy megőrizzék a főváros, Szarajevó irányítását.
  • A horvátok fő célja, hogy Mostarnak továbbra is horvát polgármestere legyen.
  • A szerbek legnagyobb pártja, a Milorad Dodik vezette Független Szociáldemokraták Szövetsége megpróbálja átvenni Banja Luka, a boszniai Szerb Köztársaság fővárosának vezetését.

Dodik beszédében kiemelte a szerbiai, boszniai és horvátországi szerbek egységét, ami ismét komoly indulatokat válthat ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor totális lebukása, a korrupció mintapéldája - írta Magyar Péter a kormányfő magánrepülős fotói után
Az Átlátszó fotózta le Orbánt és kíséretét, amint beszállnak egy fekete magángépbe, ami Schmidt Mária érdekeltségébe tartozik.


Orbán Viktor totális lebukása, a korrupció mintapéldája - írta Magyar Péter a Facebook-oldalán, miután az Átlátszó fotókkal bizonyította, hogy a miniszterelnök és kísérete egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Horvátországba. A TISZA Párt elnöke szerint egy ilyen botrány után minden uniós tagállamban azonnal távozna a miniszterelnök.

Magyar szombat délelőtti bejegyzésében azt írta:

„Orbán Viktor egy hete még azt a látszatot próbálta kelteni, hogy fapados repülővel utazik, most pedig az egyik legtöbb pénzzel kitömött oligarcha család (Schmidt Mária, Ungár Péter) luxusgépén utazik az adriai luxushajókázásra.

Korábban Orbán Viktor személyesen Schmidt Máriáék kedvéért módosított adójogszabályokat, hogy az oligarcháknak ne kelljen adót fizetniük. Ezután pedig ingyen nyaral Schmidt Máriáék adriai palotájában és ingyen utazgat a család luxusgépén. Korábban még egyértelműen azt mondták, hogy nyaralni megy a miniszterelnök. Most a lebukás után már munkáról hazudnak.”

A TISZA Párt elnöke ezután a bejegyzésében több kérdést is megfogalmazott az üggyel kapcsolatban.

„Mennyibe került a repülőút? Ki fizette? Hányszor repült Orbán Viktor Schmidt Máriáék gépén? Azokat az utakat ki fizette? Ha ingyen utazott, bevallotta-e ezeket az utakat, mint ajándékot? Osztott-e vissza a Schmidt-Ungár család Orbán Viktornak a jogszabályváltoztatásért cserébe? Hány milliárd forinthoz jutottak Schmidt Mária és Ungár Péter cégei az utóbbi 15 évben?” - sorolta Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lefotózták Orbán Viktort és csapatát: egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repültek Horvátországba
A budaörsi repülőtéren szállt fel a miniszterelnök és kísérete a fekete magángépre. Innen indultak Horvátországba, ahonnan már péntek este posztolt is a kormányfő.


Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brač szigetére - írja az Átlátszó. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, amint a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán. Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Pénteken Magyar Péter is foglalkozott a miniszterelnök nyaralásával, és több képet is megosztott Orbán Viktorról. Később a TISZA Párt elnöke arról írt, hogy a miniszterelnök egy olyan magángéppel utazott az Adriára, amely Schmidt Mária lányának, Ungár Anna cégének a tulajdonában van.

Az Átlátszó most arról ír, hogy pár napja szúrták ki a Planespotters.net nevű, repülőgépfotókat gyűjtő oldal magyarországi képeit nézegetve azt a cseh lajstromjelzésű egy légcsavaros repülőgépet, amelynek adatai között egy magyar cég, a Harsánylejtő Kft. szerepelt mint légitársaság. Az Opten.hu cégadatbázisa szerint

ezt Ungár Anna, Schmidt Mária lánya vezeti, a cég tulajdonosa pedig a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF).

Tovább követve a tulajdonosi hálót az is kiderült, hogy a cég végső tulajdonosa a Pióka Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft., mely Schmidt Mária többségi, és két gyermeke, Ungár Anna és Ungár Péter kisebbségi tulajdonában van. Az Átlátszó azt is megjegyzi, hogy a repülőgép „csehországi lajstromjelzése is utal a céghálóhoz való kötődésre, hiszen az OK-BIF azonosítót viseli”, azaz benne van a hárombetűs rövidítése Schmidt ingatlanhasznosító cégének, amely idén 5,7 milliárdos osztalékot javasolt a tulajdonosoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, hogy mikor mutatják be a Tisza Párt képviselőjelöltjeit
Minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak majd dönteni.


Szeptember 30-án jelentik be az övén kívül mind a 105 körzetben az országgyűlési képviselőjelöltjeiket - erről beszélt Magyar Péter a Klubrádiónak adott interjújában. Egyelőre 315 jelöltet mutatnak be, mert minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak dönteni.

A beszélgetés közben Magyar éppen Győrből indult Mosonmagyaróvárra. A TISZA Párt elnöke azt mondta, hogy

most kevesebb, két helyszínre mennek egy nap, mert közben a leendő országgyűlési képviselőjelöltjeikkel beszélgetnek.

Az interjú során szóba került Orbán Viktor horvátországi nyaralása is. Magyar szavai szerint egy elég szép luxusvitorlás fedélzetéről kaptak erről fotókat szintén ott nyaraló magyaroktól. Aztán megkapták azt is, hogy Szíjj Lászlónak a Lady Mrd nevű, sokmilliárdos luxusjachtja is pont szinte a miniszterelnök vitorlása mellett parkolt. A TISZA elnöke arra is emlékeztetett, hogy ez utóbbi az a hajó, amelyen néhány éve Szijjártó Péter külügyminisztert is lefotózták, és hetente 90 millió forintért lehet kibérelni.

Magyar szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy háborús veszélyhelyzet van három és fél éve, és csütörtökön Munkács városát, Zrínyi Ilona, Thököly Imre egykori városát rakétázták az oroszok, egy olyan várost, ahol még majd tízezer magyar ember él a mai napig. Eközben a magyar miniszterelnök úgy tartja a jónak, hogy háborús veszélyhelyzetben a luxusnyaralását tölti, nem tudjuk, meddig.

Az augusztus 20-án bemutatott Szent István programjukról azt mondta, hogy egy kormányzásra készülő erőnek rendelkeznie kell rövid távú programmal, középtávú programmal, de legalább ennyire fontos, hogy hosszú távú víziót is kínáljon az országnak. Ráadásul ez olyan vízió, amiben szerinte a magyar emberek 99 százaléka egyetért, és akár nevezhetjük nemzeti minimumnak is. Ide érthetjük a drasztikus népességfogyás megállítását, vagy éppen a minél több megszületendő magyar gyermek elérését, az energiaátállást, az energiafüggőség csökkentését, az egyre súlyosbodó aszályhelyzet kezelését, a felkészülést a klímaváltozás okozta válsághelyzetre, a magyar emberek élettartamának hosszabbítását, ráadásul az egészségben töltött évek számának a gyarapítását, és persze a kistelepülések támogatását - sorolta.

Magyar azt is hozzátette, hogy

a tíz pont mindegyike mögött részletes számítás áll, költségvetési, bekerülési költséggel, a megvalósulás időhorizontjával,

mert vannak célok, amelyeket 2035-re, vannak, amelyeket 2040-re, vagy éppen ’50-re terveznek elérni. Azt is vállalják, hogy a Tisza-kormány megalakulása után negyedévente beszámolnak a teljesülés állásáról, és ha van elmaradás, akkor arról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor lekakasozta Magyar Pétert, „a Tisza nevű digitális trükk” pedig szerinte lejtmenetben van
A miniszterelnök szerint Magyar Péter pártjának egyre nagyobb zebrákra van szüksége. Ők meg közben haladnak a saját terveik szerint.


„Még 9 nap és start. Albérlet helyett saját otthon” – ezzel kezdte Orbán Viktor legújabb, a Harcosok Klubjának írt levelét a Mandiner szerint.

A legutóbbi üzenetében a miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték megrongálása ügyére is kitért. Orbán ennek kapcsán az oroszokkal való sikeres tárgyalásról írt: „az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki megoldás. Egy hét múlva újraindul a szállítás.”

A magyar miniszterelnök szerint Brüsszelre most sem számíthattunk.

„Velünk és a szlovákokkal szemben ebben az ügyben is az ukránok oldalára álltak. Ez már nem európai, hanem ukrán bizottság”

- fogalmazott.

Orbán Magyar Péterre is kitért, akire „kiskakasként” utalt, aki „tegnap is elkukorékolta magát”.

„A Tisza nevű digitális trükk lejtmenetben, egyre nagyobb zebrákra van szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a hírekbe. Közben mi haladunk a saját terveink szerint.

A kiskakas kukorékol, a karaván halad. Dobrev Horvátországban. Előre szólok, nem lesz titkos randevú”

- írta a Harcosok Klubjának Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET: