SZTÁRVILÁG
A páros a Szépség és a szörnyeteg ikonikus táncjelenetét adta elő, ami elég meghittre sikeredett, talán még egy csók is elcsattant.
SZTÁRVILÁG
Nem tudjuk, hogy eshetett ez volt párjának. Különösen, hogy Gabi új párjával előadott táncát promózta a műsorban.
SZTÁRVILÁG
A séf vallomása a Dancing with the Starsban egyfajta válasznak is tekinthető Tóth Gabi és új párja Sztárban sztár leszek!-es szereplésére.
SZTÁRVILÁG
Az Átkozott nyár című dalhoz egy olyan klip készült, amelyben egy férfikéz érinti meg az énekesnő arcát. Vélhetően erre reagált Krausz Gábor a korlátozottan elérhető Instagram-sztorijában csütörtök este.
SZTÁRVILÁG
„Nagyon jó édesapa a Gábor - közösen neveljük a Hannit és nem a Gábor neveli a gyermekünket, ahogy írják. Nálam van a Hanni és minden héten megy az édesapjához” – árulta el többek között az énekesnő egy interjúban.
SZTÁRVILÁG
A szombat esti produkció óta sokakat foglalkoztat a nagy kérdés: a sztárséf valóban Tóth Gabinak üzent a Mikes Annával előadott showtáncuk néptáncelemével?
SZTÁRVILÁG
A gyerekek irányítása mellett sem vesznek vissza a versenyzők az indulatokból, a főzés eredményét igen tragikusnak találták a bírák.
SZTÁRVILÁG
Mikes Anna szerint a sztárséfnek nagyon jó adottságai vannak a tánchoz, ráadásul egy igazán jólelkű és kedves ember.
SZTÁRVILÁG
Mikes Anna azt gondolja, hogy a legjobb párt kapta, neki ő volt a legszimpatikusabb a férfi felhozatalból.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő és Krausz Gábor megpróbálta megmenteni a kapcsolatukat még bőven a szakításuk bejelentése előtt.
SZTÁRVILÁG
Már több éve ostromolták, hogy induljon a műsorban, most Tóth Gabival való szakítása után ő is ott lesz az október közepén induló vetélkedőben.
SZTÁRVILÁG
Tavaly még együtt pózoltak az Instagramon a karácsonyfa előtt. Most 2021-ig kell visszapörgetni, hogy rábukkanjunk egy szerelmes fotóra.
SZTÁRVILÁG
Az embereket az bosszantja, hogy Gabi nagyon hamar túllett a 6 éves kapcsolaton, és meg sem próbálja leplezni boldogságát, miközben Krausz Gábor állítólag sokkal jobban megviselte a szakítás.
Népszerű
Ajánljuk