SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabi könnyek között beszélt Krausz Gáborról: „mindenhez két ember kell, ez nagyon fontos”

„Nagyon jó édesapa a Gábor - közösen neveljük a Hannit és nem a Gábor neveli a gyermekünket, ahogy írják. Nálam van a Hanni és minden héten megy az édesapjához” – árulta el többek között az énekesnő egy interjúban.


Tóth Gabi a Tények Plusznak mondta el először, hogy mi is történt közte és volt férje, Krausz Gábor között a válás előtt. Az énekesnő szeretett volna a pletykák után tiszta vizet önteni a pohárba. Szerinte sok olyan dolog jelent meg róluk, ami nem volt igaz, és úgy indultak el pletykák, hogy nem volt valóságalapjuk.

Üzent azoknak is, akik hasonló helyzetben vannak: úgy véli, hogy mindenkinek joga van a boldogsághoz, akkor is, ha van gyerekük, mert egy kapcsolatot ez nem ment meg.

Könnyek között mondta, hogy

"Sajnos a kudarcot volt nehéz megélni, mert egy szerető családból jövök, ahol egyben van mindenki. De hiszem azt és a mai napig kiállok azért, hogy aki nem boldog abban, amiben él, akkor merjen a szívére hallgatni, ha van gyerek, ha nincs, mert minden embernek jár a boldogság".

Szerinte most "Gáborral nekünk sokkal jobb viszonyunk van így, mintha kapcsolatban maradtunk volna".

A pletykákkal ellentétben "nem aláztam meg senkit, jóban vagyok a Gáborral és tisztességesen megbeszéltük a dolgokat. Nem tartozik mindenkire az, hogy mi van a négy fal mögött. Nyilván, amikor már kezdett elfáradni ez a kapcsolat, sokkal kevesebbet posztoltunk a Gáborral. És mindenhez két ember kell, ez nagyon fontos. És azt gondolom, mindketten mindent megtettünk azért, hogy ez a házasság működjön" - mondta el Tóth Gabi, hozzátéve, hogy az elmúlt évük erről szólt.

Most az számít, hogy "amikor a Hanni nagy lesz, érezze a szeretetünket, akkor is, ha nem vagyunk együtt, mert tiszteljük egymást a Gáborral, és Hanniért örökké hálás leszek neki".

Az édesanya elárulta, hogy Gábor remek édesapa, aki szereti a gyereküket és a kicsi is szereti az apját.

"Nagyon jó édesapa a Gábor - közösen neveljük a Hannit és nem a Gábor neveli a gyermekünket, ahogy írják. Nálam van a Hanni és minden héten megy az édesapjához".

"Az számít, hogy Hanni, ha nagy lesz, akkor is érezze majd a szeretetüket úgy is, hogy nincsenek együtt. Hogy érezze, hogy összetartó családban van akkor is, ha a szülei nincsenek együtt" - tette hozzá.

Az új kapcsolatáról is őszintén beszélt. Úgy vélte, hogy most csodák történnek meg vele. "Olyan csodára megyek haza mindennap, amire mindenki vágyik. Nagyon stabil hátországom van és egy szellemi partnerem, olyan kapcsolódás, amit senki sem lát. És ezért nagyon hálás vagyok".

Magáról pedig annyit árult el, hogy "én egy nagyon érzékeny lelkű csajszi vagyok, van egy olyan kislányos énem, amit a nagy fal között szabadjára engedek, aki azt akarja, hogy mindenki szeresse. Majd bekapcsol a felnőtt Gabi, aki nem akarja, hogy mindenki szeresse. Nem mondom, hogy könnyű volt ez."

VIDEÓ: Tóth Gabi a válásról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
„Szeretnék visszatérni az életbe” – először szólalt meg Sallai Nóra a tragikus autóbalesete óta
A Jóban Rosszban egykori színésznője közel egy évvel ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet kisfiával. Az 5 éves Bende életét már nem tudták megmenteni, Nóra állapota pedig sokáig kritikus volt.


Tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet Sallai Nóra és ötéves kisfia, amikor egy másik sofőr letarolta őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, sürgősen vérre volt szüksége. Ugyan a kisfiát is kórházba szállították, Bende életét már nem tudták megmenteni, néhány nappal a szörnyű baleset után a kórházban meghalt.

A Jóban Rosszban egykori színésznőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok, sokáig kritikus volt az állapota. Hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd hosszú kezelések követték egymást.

A tragikus baleset óta csak informátorok meséltek arról, hogy éppen hol tart Sallai Nóra kezelése, és hogy van a színésznő. Most azonban ő maga is megszólalt és a story.hu-n keresztül üzent a nyilvánosságnak.

„Szeretnék minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe. Ezt vettem célul. A családom és a barátaim segítenek ezen az úton!”

– fogalmazott Sallai Nóra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Bennem összeomlott minden” – mégsem házasodott össze József gazda és 36 évvel fiatalabb szerelme
A 21 éves egyetemista lány szülei közbeléptek: Patríciát pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja József gazda házából.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.

József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.

A debreceni egyetemista és közte lévő 36 év korkülönbség saját bevallása szerint először megijesztette. Mivel komoly szándékai voltak Patríciának, magához költöztette Felsőlajosra. Július elején pedig még arról mesélt, hogy bár Patrícia szülei nem támogatják a frigyet, be akarják bizonyítani, hogy mindent elsöprő szerelem az övék, így kitűzték az esküvőjük dátumát augusztus 29-re.

Pár héttel később azonban váratlan fordulat következett be.

„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt... Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan”

– árulta el a Blikknek az összetört szívű József gazda.

„Pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott. Utólag jöttem csak rá, hogy vissza akar jönni hozzám. Ha ezt kibírja a kapcsolatunk, akkor mindent túlélünk, és csak megerősít bennünket”

– mondta az RTL sztárja.

„Összetörtem a kudarcba fulladt az esküvő, nagyon rosszul érzem magam. Most várom a fejleményeket, mert látok esélyt arra, hogy visszajön. Hátha megértik a szülei, hogy komolyan akarjuk, vagy pedig át vagyok verve családostól, mindenestől”

– jegyezte meg csalódottan József, aki hozzátette: a rengeteg munka legalább lefoglalja, mert másképp ki sem bírná az őrjítő várakozást és reménykedést.

Az ötgyermekes édesapa úgy gondolja, Patrícia személyében megtalálta a nagy őt, éppen ezért nem akarja elengedni a kezét, de jelenleg tehetetlennek érzi magát. Még hívni sem meri a menyasszonyát, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, így viszont alig tud róla valamit.

Az elmaradt esküvő ellenére viszont még mindig bízik abban, hogy a kedvese idővel visszatér hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő kijelentést tett Ambrus Attila sztárboxos veresége után: erre készül a Viszkis
Szerinte ellenfele, BSW Matyi nyeri majd a kategóriájukat. A meccs elvesztésével, pedig egy fogadást is elbukott, így mindenképp elmegy majd a rapper egyik koncertjére.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 09.



Vasárnap este lépett a ringbe BSW Matyi és Ambrus Attila a Sztárbox idei évadának első adásában. A kezdeti ismerkedést követően a zenész hamar átvette az irányítást: a 35 éves rapper lényegesen többször talált be Attilának, aki azonban végig kitartóan küzdött a ringben. A négy menet után a találkozó győztese egyhangú pontozással BSW Matyi lett, aki ezzel továbbjutott az elődöntőbe.

„Nyilván a srác nem tudott kiütni, pedig két olyan ütést bekaptam, hogy láttam a csillagokat is...”

– mondta a Blikknek Ambrus Attila nem sokkal az összecsapás után.

„Ezt a sorozatot ő fogja megnyerni. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a Matyi gyereket nem fogják megverni. És sajnos elbuktam a fogadásomat, így el kell mennem a koncertjére is...”

– fogalmazott a Viszkis, akit tapasztalata és kitartása ezúttal nem vezetett sikerre, az élet más területein azonban még várnak rá kihívások.

„Szeretem a zenét, dobolok is. Az a célom, hogy hatvanéves koromra csináljak egy dobzenekart, illetve egy börtönzenekart. Vagyunk egy páran ebben a műfajban... Tanulom a zenét, hetente járok tanárhoz, de el fogok menni Matyi koncertjére is, sőt, még jegyet is veszek rá”

– jelentette ki az 57 éves Ambrus, aki hozzátette: továbbra sincs üresjárat az életében, keramikusként sokat piacozik, önkormányzati rendezvényekre jár, illetve kóstolóval egybekötött csapatépítőket is tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt a szakításáról Harsányi Levente: Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott
A műsorvezető nehéz időszakon van túl: szakítottak a menyasszonyával, és néhány hét leforgása alatt a testvérét is elvesztette.


Harsányi Leventének nehéz hónapok állnak a háta mögött. Pár hete ugyanis szakítottak menyasszonyával, Oberskovszky Larával, később pedig kiderült, hogy egy hónap leforgása alatt elvesztette a bátyját is.

Testvére tragikus hirtelenséggel, két nappal egy sikeres életmentő műtét után hunyt el. „Erre nem lehet felkészülni. Kivéve, ha beteg az ember, de a testvérem nem volt az...két nap alatt ment el” – mondta korábban a Borsnak Harsányi Levente.

Ami a szakítást illeti: az év elején még az esküvő is szóba került. Larát két éve egy partin ismerte meg a műsorvezető, gyorsan egy hullámhosszra kerültek, így még abban az évben meg is kérte a kezét. Közös otthonról és esküvőről álmodtak, de aztán máshogy alakultak a dolgok, és nemrég véget ért a kapcsolatuk.

A műsorvezető most a Borsnak beszélt arról, hogy van a történtek után. Harsányi azt mondja, megtehetné, hogy egy dohos, sötét pincébe zárkózik a szeptemberi napsugarak elől és borús hangulatú Depeche Mode dalokat hallgat, de ez nem jelentene megoldást.

„Én azt gondolom, hogy mindennek oka van, véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de én elhatároztam, hogy nem fogok ebbe belesüppedni. Az élet, ha jó vagy, előbb vagy utóbb visszaigazol téged. Nem túlzok, én most baromi jól vagyok. Rengeteg munkám van, a visszérműtétem is jól sikerült, és most már észreveszem, hogy milyen jó csajok mászkálnak az utcán”

– mondta.

Elárulta, a krízisek nagy részét többnyire egyedül dolgozta fel, egy-két barát maradt mellette, és megválogatja, kihez kapcsolódik. Arról is beszélt, hogy most nem élvez prioritást, hogy új kapcsolatba ugorjon, mert egy nagy szerelem lezárása után őszintén nem tudna újba kezdeni, de nyitott szemmel jár.

„Én eleve nagyon nehezen nyitok, nem könnyű közel kerülni hozzám, ha viszont valakit megszeretek, azt nehezen engedem el. Én hiszek abban, hogy nekem Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott. Ő már mással él, de annak is örülök, hogy nem acsarkodva váltunk el”

– fogalmazott Harsányi Levente.


Link másolása
KÖVESS MINKET: