HÍREK
A közvélemény-kutató kíváncsi arra is, hogy beszélgetnek-e az emberek az inflációról, a munkáshitelről, az EU vezetéséről vagy az ukrajnai háborúról.
HÍREK
Magyar Péter úgy fogalmazott: „Most van mire szerénynek lenni“. Most mértek először jelentős fölényt az ellenzéki pártnak.
HÍREK
A 21 Kutatóközpont igazgatója úgy számol, hogy a Fidesznek ekkora tiszás előnynél is több mandátuma lenne a parlamentben a választási rendszer sajátosságai miatt.
HÍREK
A Fidesz frakcióvezetője sajátos humorral reagált arra, hogy a Publicus friss felmérései szerint a Tisza Párt teljes népesség körében is beelőzte a Fideszt.
HÍREK
A kormánypárt rendezvényén részt vevőket kérdeztük a friss közvélemény-kutatási adatokról, Orbán Balázs szavairól és az orosz-ukrán háborúról.
HÍREK
Hibahatáron belül, de Magyar Péterék már vezetnek a kormánypárttal szemben a Publicusnál is. A fiatalok körében különösen népszerű az ellenzéki erő.
HÍREK
Már a második közvélemény-kutató jött ki olyan számokkal, amit 2012 óta nem láttunk. Főként úgy érdekes ez, hogy a másik térfélen erős kihívó akadt a Tisza képében.
HÍREK
Ez már nem lőtávol, hanem hibahatáron belüli távolság. Ebben az ütemben év végére utolérheti a Tisza a Fideszt! Teljesen eltűntek viszont a szavazók a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP mögül.
HÍREK
A Fidesz pedig szerinte csak azért nem veszített jelentősen a támogatottságából, mert sok szavazót el tudtak szívni a Mi Hazánktól.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint Magyarországon politikai változás van, amit immár a miniszterelnök is tud. Szerinte az igazság legyőzi a gyűlöletet és a hazugságot.
HÍREK
A kutató szerint azért tudott tovább szűkülni a különbség a Fidesz és a Tisza között, mert Magyar Péter nyertesként mutathatta be magát az EP-választások után, és azóta is más taktikával politizál, mint a korábbi ellenzéki pártok.
HÍREK
Magyar Péter és Orbán Viktor pártja között nincs tíz százaléknyi különbség a nyárvégi közvélemény-kutatás alapján.
HÍREK
A demokraták jelöltjének előnye nem nevezhető jelentéktelennek: Harris összesen négy százalékponttal előzi Trumpot Michigan, Pennsylvania és Wisconsin államban.
HÍREK
A válaszadók többsége szerint Magyar Péter felbukkanása elsősorban az ellenzéki pártokat gyengíti, de a Fideszre nem jelent komoly veszélyt.
HÍREK
Jelen állás szerint a Fidesz, a TISZA Párt, a baloldali szövetség és a Mi Hazánk biztos bejutó, a többieknek küzdeniük kell az utolsó napokban a mozgósítással.
HÍREK
Az irányított kérdéseiről is elhíresült kft. rákérdez még a háború, a béke és a korrupció témakörére is, és érdekli őket a megkérdezettek véleménye más politikusokról is.
HÍREK
Elindult a partpreferencia.hu oldal, amelynek célja, hogy közérthetővé és összehasonlíthatóvá tegye a közvélemény-kutatási eredményeket.
Népszerű
Ajánljuk