HÍREK
A volt köztársasági elnök Temesváron beszélt arról, mennyire megviselte az elmúlt időszak. A kegyelmi ügy kapcsán újságírói kérdésekre is válaszolt – vagy épp elhárította őket.
HÍREK
Nem szivarfüstös pártirodákban kell hűséges, megbízható elvtársakat kiválasztani - írta a TISZA párt elnöke.
HÍREK
A köztársasági elnök már reggel köszöntötte a miniszterelnököt születésnapja alkalmából. Mutatjuk, hogyan dicsérte ebből a jeles alkalomból Sulyok Tamás Orbán Viktort és vezetői szerepét.
HÍREK
A köztársasági elnök szerint több súlyos szabálytalanság is volt a törvény előkészítésében. Úgy véli, ez veszélyezteti a jogbiztonságot és sérti az Alaptörvényt.
HÍREK
A Sándor-palota szerint csak idén januártól májusig 69 döntés született, de pozitív határozat egy sem volt köztük. Sulyok elődei jóval engedékenyebbek voltak.
HÍREK
Főként azért, mert a biztonságiak mondatai alapján kifejezetten csak a Telexszel bánnak így. Nem kizárt, hogy a lap bírósághoz fordul.
HÍREK
Szóba kerültek a modern életünkkel járó kihívások és a béke fontossága is a mai háborús időkben.
HÍREK
Az anya levelet írt Sulyok Tamás hivatalának, a Sándor-palotának, amiben kérte, hogy a videót szedjék le a közösségi médiás felületekről. Azt is megírta nekik, hogy a videó miatt bejelentést tesz az adatvédelmi hivatalnál.
HÍREK
A köztársasági elnök emberei az utcán szólították le a járókelőket. Mindenki tudta, ki lakik a Sándor-palotában, sőt, egyikük lelkes követője Sulyoknak a Facebookon. A többiek pedig egy csokiért bekövették.
HÍREK
Háló helyett az államfő lapját használták, asztalnak pedig az elnöki íróasztalt. Az asztalitenisz egykori világbajnokainak csapatát fogadta a köztársasági elnök.
HÍREK
A volt köztársasági elnök a szöuli Hanjang Egyetemtől kapta a megtisztelő címet. Éppen családpolitikai körúton van az ázsiai országban.
HÍREK
Novák Katalin február 10-én mondott le a köztársasági elnöki pozíciójáról, mert a tavalyi pápalátogatásra hivatkozva kegyelmet adott K. Endrének, aki pedofil bűncselekmények eltussolásához asszisztált a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyetteseként.
HÍREK
A volt köztársasági elnök és családja nemrégiben hagyta el a mindenkori államfő hivatalos lakóhelyét.
HÍREK
A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője szerint a köztársasági elnököt a népnek közvetlenül kellene megválasztania.
HÍREK
A megfosztási eljárás az államfő lemondatásának egyetlen módja. Tisztségét csak abban az esetben veszítheti el az államfő, ha meghal, lemond, lejár a mandátuma, összeférhetetlenség áll fenn a posztjával kapcsolatosan, vagy már nem állnak fenn a megválasztásához szükséges feltételek.
HÍREK
A csütörtökön megjelent Magyar Közlönyben a volt köztársasági elnök neve is előkerült Sulyok Tamás jelenlegi államfő neve mellett.
HÍREK
Szerinte az államfő ma vitán felül az ország legtekintélyesebb jogásza, és elképzelhető, hogy Dobrev Klára követett el bűncselekményt.
Népszerű
Ajánljuk