HÍREK
A köztársasági elnök szerint: „a Bukaresti Kilencek által ma elfogadott nyilatkozat világosan és egyértelműen tükrözi azt az álláspontot, amit beiktatási beszédemben egy hónapja tíz pontban megfogalmaztam”.
HÍREK
A beszélgetés végén azt mondta, hogy öt év múlva akkor értékelné sikerként elnöki ciklusát, ha három feltétel teljesülne.
HÍREK
A nemzetközi jogra hivatkozva azt írták, hogy egyetlen állam sem formálhat semmilyen jogot más államok polgáraival kapcsolatban.
HÍREK
„Azzal, hogy ma tíz templomot felszentelhettünk, azzal is azt üzenjük, hogy mi itt leszünk 1000 év múlva is, testvérek között, magyarul szólítva meg egymást” - mondta a köztársasági elnök.
HÍREK
Veres István elárulta, mennyi most az aranytartalék, és arról is beszélt, mivel szeretne foglalkozni még first gentlemanként.
HÍREK
A magyar köztársasági elnök a háború kapcsán kijelentette: Magyarország elítéli a putyini agressziót, és az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán áll.
HÍREK
A szertartáson részt vett mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Áder János leköszönt államfő.
HÍREK
A ceremónia katonai tiszteletadással kezdődött, majd Novák Katalin mondott beszédet. Mások mellett Rúzsa Magdi is fellépett az eseményen.
HÍREK
Az esemény istentisztelettel kezdődött, majd 11 órakor a Kossuth téren folytatódik, ahol Novák Katalin beszédet mond.
HÍREK
A zárásokkal kapcsolatos aktuális információk megtalálhatók a BKK honlapján, valamint a járatokkal kapcsolatos változások a BudapestGO alkalmazásban is nyomon követhetők.
Népszerű
Ajánljuk