BUDAPEST
Ha ez beválik, könnyen lehet, hogy az autók a jövőben sem használhatják majd Budapest legrégibb hídját.
BUDAPEST
Elkészült a Lélegezz fel, Budapest! javaslatcsomag, amit civil fővárosi lakosok készítettek.
BUDAPEST
Az államtitkár szerint 2023 végén már egységes zónás tarifák alapján és egységes busz-vonat bérlettel utazhatunk az országban.
BUDAPEST
A kormány is megvizsgálja a Németországban hatalmas sikert arató intézkedést, és hamarosan döntést is hoz róla Palkovics László miniszter szerint.
BUDAPEST
A központ feladata lesz a közösségi közlekedési menetrendek összehangolása, a tarifarendszerek egységesítése.
BUDAPEST
Az új alkalmazás már nem csak a fővárosra lesz érvényes, digitális vonaljegyek is elérhetők benne, és követi az aktuális forgalmi változásokat is.
BUDAPEST
Pár kivételtől eltekintve csak olyan helyeken csökkentik az automaták számát, ahol csoportban több gép áll egymás mellett.
BUDAPEST
Egy évben pedig csaknem ezerszer szorul utas orvosi ellátásra. Mutatjuk, mit tehetsz, ha valaki rosszul lesz melletted.
BUDAPEST
Nem tudják kötelezővé tenni, de arra kérik az utazókat, hogy hordjanak maszkot a biztonság érdekében.
BUDAPEST
Ráadásul oda is csak a VIP-vendégek hajthatnak be. A zuglói polgármester a kerület honlapján kéri az embereket, hogy hagyják otthon az autókat.
BUDAPEST
Egy Budaörsről érkező járaton öntött savat az ülésre a férfi még augusztusban. Körözési fotóját most adta ki a rendőrség.
Népszerű
Ajánljuk