KÖZÖSSÉG
A demonstráción megemlékeztek a nőgyilkosságok áldozatairól, és felhívták a döntéshozók figyelmét arra, hogy rendszerszintű változásokra van szükség ahhoz, hogy megszüntessék a nők elleni erőszakot Magyarországon.
KÖZÖSSÉG
Alexa 23 hét 4 napra született, több mint három hónapot töltött a koraszülött intenzív osztályon. Most végre eljött a nagy nap, amikor édesanyjával együtt hazatérhetett a családjához.
KÖZÖSSÉG
Drónokkal és kutyákkal is kutattak az autista gyermek után. A helyi rendőrség a Facebookon mondott köszönetet mindazoknak, akik valamilyen módon segítették a keresést.
KÖZÖSSÉG
A 2,5 éves kisfiú fejlesztésére már egy évre elegendő pénz gyűlt össze. Szülei remélik, a beavatkozás után fiuk végre kortársaihoz hasonló életet élhet.
KÖZÖSSÉG
A Siófoki Állatvédő Alapítvány új programot indított a legelesettebbeknek. A cél, hogy a drága gyógyszereket és a téli fűtést is biztosítani tudják azoknak, akiket már senki nem fogad örökbe.
KÖZÖSSÉG
Az ország toxikológusa ugyan már elérte a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is dolgozik, sőt, most újabb feladatot vállalt el. Jószolgálati nagykövetként fogja segíteni az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját.
KÖZÖSSÉG
Farkas Roland őrnagy már 31 éve ment életeket, fia viszont alig egy hónapja mentőzik. Egy idős, fuldokló hölgy hozta össze őket az első közös bevetésen.
KÖZÖSSÉG
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
KÖZÖSSÉG
A művész a Facebookon kért fotókat a múlt hétvégéről, mert neki eszébe se jutott mindent megörökíteni. A képekkel szeretné megőrizni az emlékét, mielőtt nekilátna az újjáépítésnek.
KÖZÖSSÉG
Az Életrevalók Program erőszakmentes megoldást kínál az autista gyerekekkel foglalkozóknak, de az alapító szerint az iskolák és a tankerületek sorra elutasítják, hogy náluk tarthassák a képzést, hiába fizetnének érte.
KÖZÖSSÉG
Amerikától Ázsiáig Pécsre sereglenek a Kovács Balázsok, és két nap alatt összesen húszan adnak elő olyan témákról, mint a hipnózis és meseterápia, az egészségügyi ellátás a büntetés-végrehajtásban vagy a játékfejlesztés. A főszervezővel beszélgettünk.
KÖZÖSSÉG
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.
KÖZÖSSÉG
Az RTL riportja után országos ügy lett a sorsa, a miniszteri biztos is belépett. Az eljárás még folyik, de a gyám már rábólintott a családnál töltött napokra.
KÖZÖSSÉG
A Csömöri úton autózott, amikor észrevette a földön fekvő embert. Azonnal megállt, hogy segítsen rajta, és ennek köszönhetően a férfi keringése visszatért.
KÖZÖSSÉG
A nagydíjat a KórházSuli Alapítvány programja nyerte, amely a tartósan beteg gyerekek tanulását és közösségi életben maradását segíti.
KÖZÖSSÉG
Ha a fejedben már ott pörög a következő menő sneaker vagy egyedi streetwear-kollekció, most jöhet az áttörés. A Size-Up idén új szintre lép: a Lounge Grouppal közösen meghirdetett 2025-ös kiírásban tízmilliós befektetés, szakmai mentorálás és a Sneakerness Budapest reflektorfénye vár a legkreatívabb fiatalokra.
KÖZÖSSÉG
A kis Erik napjai rohamokkal telnek, miközben szülei kétségbeesetten küzdenek az idővel. 210 millió forintra lenne szükség a kutatás elindításához.
Népszerű
Ajánljuk