KÖZÖSSÉG
A gyerekeknek játszó zenekar készített egy vidám dalt, amellyel - mint írják - a csapat kalapot emel Medi és a mentésirányító Laci bácsi előtt!
KÖZÖSSÉG
A Lurdy Házban lévő terem mostantól The Legend – Kathi Béla Budapest néven működik. Salamon Dia egy alapítványt is létrehozott, amellyel rászoruló sportolókat és állatmenhelyeket támogatnak.
KÖZÖSSÉG
Az Országos Mentőszolgálat egy fotót is mutatott a nagy találkozásról. A bátor kisgyerek még ajándékot is kapott.
KÖZÖSSÉG
Azt is elárulta, hogy tudja, mi a baja az anyukájának, és már máskor is megmentették az életét.
KÖZÖSSÉG
Egy tanárnő indította el a segélyakciót, aminek a végén a család egy teljesen átalakított, kibővített otthonba költözhetett. A tizenhét embernek már nem kell egyetlen fürdőszobán osztoznia.
KÖZÖSSÉG
A Bécsben élő családnak már teher volt a 13 éves Snoopy gondozása, ezért egy fiatalabbra cserélték. A kiskutya azóta egy tapasztalt, alsó-ausztriai családnál talált új otthonra.
KÖZÖSSÉG
Az édesanya a történtekből semmire sem emlékszik, csak a fia hangfoszlányaira. A most ötéves Medárd azóta sztár az oviban, és nagyon büszke rá a családja.
KÖZÖSSÉG
A budapesti gyerek elképesztő lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor eszméletlen édesanyjához hívott segítséget. A mentésirányítóval folytatott beszélgetését nyilvánosságra hozták.
KÖZÖSSÉG
A férfi szobafestő, párja takarító, így a lakbért is ki tudják majd fizetni. A pár szerint most végképp nem szabad feladni, mert egy biztonságos otthonból indulhatnak.
KÖZÖSSÉG
A Kincsvadászok kereskedője, Molnár Viktor személyes ügyének tekintette a segítségnyújtást. Az Újratervezés stábjával új szobákat, fűtést és fürdőket építettek az öt árvát befogadó családnak.
KÖZÖSSÉG
A lány nővére kért segítséget, miután öngyilkos szándékú üzenetet kapott a húgától. A rendőrök perceken belül odaértek és megmentették a lány életét.
KÖZÖSSÉG
280 ezer forintot vittek el, ami az édesanya egyetlen jövedelme, mert autista fiát gondozza. A közösség azonnal gyűjtésbe kezdett, hogy a család ne maradjon pénz nélkül.
KÖZÖSSÉG
A mentésirányító a vonalban tartva instruálta a kamaszt, aki egy pillanatra sem esett pánikba. Az 53 éves asszony azóta pacemakert kapott, és a fiú lélekjelenlétének köszönheti az életét.
KÖZÖSSÉG
A Reuters is róluk cikkezik, pedig a csepeli melósok csak segíteni akartak. A bevételből idén már több iskolát is támogatnak.
KÖZÖSSÉG
A csíkos kölyök megkapta az oltását és már 11 kilót nyom. Mielőtt végleges otthonába költözik, a budapesti állatkertben is megcsodálhatjuk majd.
KÖZÖSSÉG
Az RTL Híradó riportja után a hatóság meghozta a döntést, így a család most dupla karácsonnyal készül, hogy bepótolja az elvesztegetett időt. Evelin végre újra otthon van.
KÖZÖSSÉG
Vivien 17 évesen lebénult, azóta egy szűk lakás foglyai. A kerekesszék nem fér be a fürdőbe, édesanyja az előszobában, csövekkel oldja meg a hajmosást.
Népszerű
Ajánljuk