HÍREK
A hvg cikksorozatot indított a 2019-es önkormányzati választást is befolyásoló botrány eddig ismeretlen részleteiről. A Fidesz alelnöke szerint az ügy nem aktuális.
HÍREK
A fideszes politikus mintha végig a sokat vitatott kormányzati vakcinastatisztikákról beszélt volna, mikor az 'oltásellenes baloldal' összehasonlításait bírálta.
HÍREK
P. Mária szerint többször jártak a politikussal Svájcban, de a szövevényes ügy szereplője lehet több német csúcsminiszter is.
HÍREK
A párt frakcióvezető-helyettese elfogadhatatlannak nevezte, hogy az ügyészség ennek ellenére sem akarja kihallgatni a kormánypárti politikust.
HÍREK
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a hétfői parlamenti vitában azt mondta: Kósa Lajos sértettje és nem elkövetője az ügynek.
HÍREK
Az asszony összesen 1,5 milliárd forintot érő „örökségében” festmények, ékszerek és egy egész fegyverarzenál is volt.
HÍREK
A fideszes politikus rendőrségi vallomásából kiderül, hogy királyként fogadták őket az egyik svájci magán-pénzintézetben.
HÍREK
Van olyan hely az országban, ahol 20 százalékos az elutasítottság. A kormány és az ellenzék egymásra mutogat a keleti vakcinák népszerűtlensége miatt.
HÍREK
A politikus ezzel az első ránézésre képtelen ötlettel Európa leggazdagabbjai közé kerülhetett volna.
HÍREK
A fideszes politikus ezt tagadja, felesége szerint viszont háromszor is felmerült, hogy Németországba menjen tárgyalni Sz. Gábornéval.
HÍREK
Kósa Lajos a Magyar Nemzetnek azt mondta: akkor születhet döntés az önkormányzatokkal kapcsolatban, amikor már látják, hogy azok mit terveznek. Az önkormányzati büdzsét ugyanis február 20-áig kell összeállítani.
HÍREK
„Kezdődik a hét, az Operatív Törzzsel, ahol Kásler Miklós jelentését is meghallgattuk” – írta Kósa Lajos.
HÍREK
A Facebookra posztolt egy fotót, eredetileg arról, hogy a koronavírusból felgyógyult Szijjártó Péter ismét köztük lehet. Csakhogy a háttérben lévő dián éppen a koronavírus-statisztika látható.
HÍREK
Az asszony még a 2018-as választási kampányban vált ismertté, amikor kiderült, hogy többek között Kósa Lajost is mesés vagyonnal hitegette és befektetési tanácsokat is kért tőle.
Népszerű
Ajánljuk