KÉK HÍREK
A vállalkozók így hálálták meg, ha a holttesteket hozzájuk irányították. Egyelőre mindegyik vádlott tagad.
KÉK HÍREK
Az agrárközgazdász azt mondta, Magyarországon egy „urambátyámvilág” működik, amiben feudális viszonyok érvényesülnek, és a korrupciónak nincs társadalmi-politikai következménye.
KÉK HÍREK
Mikó István több országos botrányban is érintett. Felbukkant a neve például a Borkai-ügy kapcsán is.
KÉK HÍREK
Mint írják, a korrupciós ügyben a párt egyetlen tagja sem érintett, és az érintettség látszatát is el kívánják kerülni.
KÉK HÍREK
„Bizonyítékot” is vittek az ügyészséghez erről. Valójában a kihallgatási jegyzőkönyv egy részletére hivatkoztak bizonyítékként.
KÉK HÍREK
Anonimitást és büntetőjogi segítséget ígérnek a korrupciós ügyek bejelentőinek. Állítólag rengeteg megkeresést kapnak a Mészáros-cégek dolgozóitól.
KÉK HÍREK
A vád szerint Horváth és Tóth 2017 és 2019 között havi 10-15 millió forintot kapott, hogy átengedjék az egyik pályázatot. Molnár állítólag 40 millió forintot kapott, hogy politikai befolyásával ne akadályozzon egy pályázót.
KÉK HÍREK
Milliókért szerződött a DK-s polgármester vezette önkormányzat azzal a céggel, amely tulajdonosa Kiss László feleségének is üzlettársa volt. Közös cégük székhelyét Kiss adta.
KÉK HÍREK
Simonka szerint Lázár személyes bosszúból indította el az ellene zajló büntetőügyet, mivel korábban többször is keresztbe tett neki.
KÉK HÍREK
Óbuda polgármesterét vezető beosztású személy által előnyért, hivatali helyzetével visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával, valamint további bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják.
KÉK HÍREK
Pénteken dönt a bíróság az ügyészség indítványáról. Komoly politikai válság bontakozik ki Óbudán.
KÉK HÍREK
A férfit korrupció gyanújával tartóztatták le még áprilisban. Polt Péter most azt is megosztotta, hogy a férfi a tankerületi központ irodájában saját fogyasztásra tartott drogot.
KÉK HÍREK
Kiss Lászlót hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják, aki abszurdnak tartja a mindezt. Már tíz gyanúsított van a vesztegetési ügyben.
KÉK HÍREK
Újabb hónapokkal halasztották el Simonka négy éve húzódó büntetőperének folytatását. Novemberben viszont a koronatanút hallgatják majd meg.
KÉK HÍREK
Hétfőn megjelent egy hír arról, hogy az Európai Ügyészség is vizsgálja a hírhedt lombkoronasétányt. A hajdú-bihari ügyészség közleményben pontosította ezt, elárulva: már a NAV is nyomoz.
KÉK HÍREK
Az országgyűlési képviselő felhívta a honlapon megadott bölcsődevezetőt, aki idegesen és meglepetten kérdezte, hogy hol látta a telefonszámot. Az épület pazar, gyerekeknek nyoma sincs.
KÉK HÍREK
A tiszás politikus keményen beszólt a miniszterelnöknek, akinek formálódó EP-szövetségéből nem kért a lengyel választást korábban elbukó Jog és Igazságosság Párt.
Népszerű
Ajánljuk