HÍREK
Álmos Péter szerint tömeges felmondásra nem, de jelentős orvos- és ápolóhiányra kell készülni a negyedik hullámban.
HÍREK
Az, hogy valaki oltással is megfertőződik, minden vakcinánál ismert jelenségnek számít, ettől azonban még pontosan úgy működnek az oltóanyagok, ahogy kell - írja a virológus.
HÍREK
A korábbi országos tisztifőorvos szerint minimum ötször, de akár tízszer több fertőzött lehet, mint amennyit azonosítanak. A szakemberek szerint az oltással és a maszkviseléssel jelentősen csökkenteni lehetne a fertőzöttek számát.
HÍREK
Carrie Madej fürdést javasolt olyan anyagok keverékében, amik nem csak hatástalanok, de kifejezetten ártalmasak is.
HÍREK
Sőt, a tervek szerint a bécsi városháza előtti karácsonyi vásár jövő év elején is a Bécsi Jégálomnak adja majd át a helyét.
HÍREK
A Covid-igazolások megvásárlóinak 46 százaléka mondta azt, hogy azért tett így, mert nem bízik a koronavírus elleni oltóanyagokban.
HÍREK
A volt tisztifőorvos szerint a korai, azonnali intézkedésekkel lehetett volna lassítani a járvány terjedését.
HÍREK
A felmérésből az is kiderült, hogy tavaly november óta jelentősen emelkedett az oltási hajlandóság: akkor a megkérdezettek 17 százaléka oltatta volna be magát, májusban viszont már a 68 százaléka.
HÍREK
Az ápolókra is nagyobb teher hárul, a norma szerinti egy helyett négy pácienst is el kell látniuk egyszerre.
HÍREK
Ausztria a napokban megváltoztatta a magyar munkavállalók belépési szabályait, ami jelentősen megnehezíti a magyar állampolgárok átlépését a határon, rossz esetben teljesen ki is zárja azt.
HÍREK
Hétfőtől tilos lakodalmakat tartani, bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket, a vendéglátóhelyek pedig csak éjfélig tarthatnak nyitva Montenegróban.
HÍREK
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a halasztható műtétek leállítását nem rendelték el, de a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a növekvő esetszámok miatt erre szükség lesz.
Népszerű
Ajánljuk