HÍREK
A főpolgármester szerint „Budapest mindent vállal, amit az arab milliárdos vállalt az adásvételi szerződésben”, miközben gyarapítják a főváros vagyonát is.
HÍREK
A csütörtöki Kormányinfón kérdezték erről a miniszterelnökséget vezető minisztert. Érdekes választ adott.
HÍREK
Vannak, akik a legfontosabb, legégetőbb kérdéseket sem félnek feltenni, amikor lehetőség van rá. Kovács András szerint a Tisza Párt elnöke és a világ legnagyobb keresőjének kapcsolata ilyen.
HÍREK
A kormány áttanulmányozta az ügyet jogi szempontból - mondta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. Szerinte mostantól a főváros felelőssége, mi történik a területtel, és a szemetet is nekik kell onnan elvinni.
HÍREK
A kormány a szerdai ülésén több javaslatot is megtárgyalt, az egyik legfontosabb a nyugdíjasok helyzetével kapcsolatos előterjesztés volt – mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter.
HÍREK
A miniszter szerint jelenleg is van egy jogi vita arról, hogy a Till Tamás gyilkosa által elkövetett bűncselekmény elévült-e.
HÍREK
A miniszter szerint a többség korrekt módon járt el, és világossá tették, hogy tudományos kérdésekben nincs politika. De van néhány oktató, aki ezeket az alapelveket nem fogadja el.
HÍREK
Gulyás Gergely szerint a feltételek túl szűkítőek, hogy szélesebb körben fel lehessen venni a kedvezményes hitelt.
HÍREK
A kormányinfón Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy szerinte már csak kevés olyan társadalmi csoport van, akiket a TISZA Párt ne sértett volna meg.
HÍREK
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint idén 10 százalék körüli reálbéremelkedés várható, és az a bérmegállapodás, amelyet múlt héten Orbán Viktor aláírt, ezt garantálja a következő három évre is.
HÍREK
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter csütörtökön délelőtt tartja a következő Kormányinfót. Akár személyi változásokról is jöhetnek bejelentések.
HÍREK
A miniszter szerint még a szándék sem merült fel erre. Gulyás arról sem tud, hogy Vogel megbízást kapott volna Fideszhez köthető vállalkozástól.
HÍREK
Ha valaki a saját EP-listáján Soros-ügynököket helyez el, és saját maga is így minősíti őket, akkor vagy neki, vagy pedig a Soros-ügynököknek kell lemondani - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón.
HÍREK
A miniszter bejelentette, a munkáltatók a 35 év alatti munkavállalóiknak adhatnak majd támogatást, olyan kedvezményes adózással, mint ami a Szép-kártyára vonatkozik.
Népszerű
Ajánljuk