HÍREK
Beszédes ábrán mutatják meg, hogy a koronavírus-fertőzöttek közül hányan kaptak oltást, és milyen súlyos a betegek állapota. A kutatás nem reprezentatív, de több kórház adatai alapján készült.
HÍREK
A szakember egy levelet osztott meg, amelyből kiderül, hogy a Veszprémi Kórház már a járóbeteg ellátást, azaz a szakrendelést is kénytelen korlátozni, többet szüneteltetni kényszerülnek.
HÍREK
A KSH adatai szerint tavaly mintegy 11 ezerrel többen veszítették életüket, mint előző évben. Idén a harmadik negyedévig pedig 16 ezerrel többen hunytak el mint 2020-ban.
HÍREK
Otthagyta őket egy külsős cég, akik személyzetet biztosítottak, így most rengeteget kell várni.
HÍREK
Az #AdakozóKedd akcióba bekapcsolódó egyetemisták kreatív üzeneteket készítenek a KórházSuliról, amelynek több mint két héten át gyűjtenek pénzadományt.
HÍREK
Enyhébb esetben elég a háziorvos útmutatása, de a súlyosabb tüneteknél már mentőt kell hívni - mondja a szakember.
HÍREK
Az egészségügyi világszervezet több okot is felsorol, amely a jelenlegi helyzetet előídézte. Szerintük komoly gondok várhatók számos országban a kórházakban is.
HÍREK
Kollégánk ott jártakor viszonylag gördülékenyen haladt az oltakozni várók sora, de a rengeteg ember miatt így is jelentős volt a sor. A legtöbben nyugati vakcinákért jöttek.
HÍREK
Hat hónap után erősen csökken az ellenanyagszint, kilenc hónapig viszont védve vannak az oltottak a súlyos megbetegedéstől.
HÍREK
Az anya szerint a fiának soha nem voltak mentális problémái, egészséges, kiegyensúlyozott ember volt.
Népszerű
Ajánljuk