HÍREK
A Rovatból

Négyszer rosszabbak a magyar halálozási adatok az uniós átlagnál, a szakértő szerint azért, mert nem voltak szigorítások

A KSH adatai szerint tavaly mintegy 11 ezerrel többen veszítették életüket, mint előző évben. Idén a harmadik negyedévig pedig 16 ezerrel többen hunytak el mint 2020-ban.

Link másolása

Egyetlen nap alatt 218-an hunytak el a járványban, ilyen magas halálozási adatot a harmadik hullám csúcspontján, áprilisban mértek utoljára.

Az áldozatok számát nézve a mostani november volt a 4. legrosszabb hónap, amióta megjelent a koronavírus Magyarországon

- erről a 444.hu készített összesítést.

Ebből az is kiderül, hogy

az egy évvel ezelőtti adathoz képest idén novemberben 674-gyel többen haltak meg.

Szerdán ismét több mint 10 ezer új fertőzöttet találtak, az aktív fertőzöttek száma így már majdnem eléri a 190 ezret, 7450-en vannak kórházban és 550 embert lélegeztetnek géppel.

Mint azt mi is megírtuk, a miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: tetőzött vagy most tetőzik a negyedik hullám, ami azt jelenti, hogy rövid ideig még emelkedhetnek a számok.

Magyaroszágon már így is jóval magasabbak a halálozási adatok, mint az uniós átlag. Ez az Our world in Data grafikonján is látszik. Októberben még ugyanolyan halálozási arányaink voltak, mostanra viszont nagyjából négyszeresére nőtt a különbség.

Rékassy Balázs egészségügyi szakértő szerint ennek több oka is van. Egyebek mellett az, hogy

nálunk nem voltak olyan szigorítások ősszel, mint az unió más országaiban. Szeptemberben, októberben nem lett volna szabad olyan nyilvános tömegrendezvényeket szervezni, maszk nélkül, korlátozások nélkül, amelyek természetesen ráerősítettek a járványra"

- mondta.

Magyarországon az egészségügyi ellátórendszer nem képes, nem bírja ezt a terhelést.

A szakember példaként Németországot említette, ahol 80 millióan laknak, az átlagos napi halálozás 300. Magyarországon, ahol a nyolcadannyian élnek, mint Németországban, most a hétnapos mozgóátlagot tekintve 175 beteg hal meg naponta.

Koronavírus fertőzés következtében elhunytak száma itthon már majdnem eléri a 35 ezret. A KSH adatai szerint 2019-hez képest, 2020-ban nagyjából 11 ezerrel többen veszítették életüket. Idén a harmadik negyedévig, vagyis szeptember végéig 16 ezerrel többen hunytak el mint 2020-ban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

Link másolása

A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

„Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

„A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

– idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

„A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

– fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: „A feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem”
A frakcióvezető elmondta, hogy a felesége jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál.

Link másolása

A Telex Kocsis Mátéval készített interjút. A Fidesz frakcióvezetője nemrég azt mondta, hogy szerinte Magyar Péter állami állásait Varga Judit szerezte, ezzel igazolva azt az állítást, hogy a NER-ben tényleg lehetséges rokonoknak jól fizető állásokat szerezni.

Kocsis a lapnak azt mondta:

„nehezen tudom elképzelni, hogyha Magyar Péternek nem Varga Judit lett volna a felesége, akkor 4-5 jó fizető állami cégnél felfigyeltek volna az ő különleges képességére.” Azt is elmondta, hogy az ő felesége a “szuperkórház” projektcégében nézett át szerződéseket, 300 ezerért.

„A feleségem jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál. Ezt ne keverjük össze”

– mondta a frakcióvezető. Majd azt mondta, hogy

„a feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem.”

A frakcióvezető a saját felesége igazgatói tagságáról a Dél-budai Centrumkórház projektcégében azt mondta, hogy neki semmi köze nem volt a kinevezéshez.

Arra a kérdésre, hogy mennyire van most nehéz kommunikációs helyzetben a Fidesz, Kocsis így válaszolt:

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”

Ezek után Kocsis arról beszélt, hogy messzemenőkig megveti a Telexet azért, amit a Varga Judittal szembeni erőszak ügyében tettek.

"Aki írta azokat a cikkeket, ami relativizálta egy nővel szembeni erőszakot, az szégyellje magát. Önök azt sugallják, hogy jobboldali nőket lehet verni, baloldaliakat meg nem lehet verni."

- mondta Kocsis Máté.

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

Link másolása

Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás zsidó vezetők előtt beszélt apja antiszemita, nemzetiszocialista múltjáról
„A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt” – mondta el a Parlamentben a köztársasági elnök.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, bár Sulyok Tamás apját korábban „szociálisan érzékeny, filoszemita” embernek nevezte, elsősorban Gergely Anna és Karsai László történészeknek köszönhetően kiderült: Sulyok László pártirodát és berendezést is igényelt az elhurcolt zsidók vagyonából Székesfehérváron.

Kedden, a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján a köztársasági elnök zsidó vezetők előtt beszélt a Parlamentben édesapja múltjáról.

„A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt”

– fogalmazott Sulyok Tamás.

„Megrendített, amiket apámról a nyilvánosságban az elmúlt hetekben hallottam” – tette hozzá az Országgyűlés felsőházában tartott beszédében. A köztársasági elnök kiemelte: csak akkor emlékezünk tisztelettel és őszintén áldozattá vált honfitársainkra, ha újra és újra „szembesítjük magunkat a múltra néző, de a mának és a jövőnek szóló” kötelességgel.

„Hiszem, hogy szitokszavak, egymás Janus-arcú méricskélése helyett jóra, egymás elfogadására születtünk” – fogalmazott Sulyok, majd röviden apjára is kitért. „Nem tudtam faggatni, így maradtak az ő elejtett szavai és hallgatásai. Ma sem tudom már kérdezni”.

„Tizenkét évvel a holokauszt után születtem, a családban azt hallottam, hogy mi soha senkinek nem ártottunk, nem voltak ellenségeink”

– tette hozzá az államfő.

Szerinte apja „1945-ben szembesülhetett azzal a rémséggel, amit a holokauszt jelentett, és egy világ dőlhetett össze benne”. A köztársasági elnök a beszéde végén „a személyes múltját is vállalva” hajtott fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt.

Sulyok köszöntője után Jichák Herzog izraeli elnök videóüzenete következett, amiben az izraeli államfő a háláját hangsúlyozta, amiért „a magyar kormány teljes felelősséget vállalt a nácikkal való magyar kollaborációért”, valamint az Izrael melletti kiállásáért, és azért, hogy „Magyarország antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia politikája egyértelmű üzenet, biztonságot ad a magyarországi zsidóknak”.

via MTI, 444

Link másolása
KÖVESS MINKET: