HÍREK
A hivatalnok többszöri kérésre sem viselte megfelelően a maszkot, csak rövid időre tette fel, majd újra és újra lehúzta, mondván, hogy fullad.
HÍREK
Roberto Baggiót a történtek után kórházba szállították fejsérüléssel, miután leütötték egy puskatussal.
HÍREK
A színésznőnél sajnos újra daganatot találtak, ami miatt egy nem kevesebb, mint 7 órás műtétet végeztek rajta. Így van most.
HÍREK
A mezőkovácsházi gyerek többszörös törést szenvedett. Orosházáról Szegedre akarták küldeni, de ott elutasították a fogadását, így Budapestre kellett utazniuk.
HÍREK
Néhány napnak indult, de már két hetesre nyúlt a színész kórházi kezelése. Jordán azt reméli, június közepétől vehet részt újra az előadásaiban.
HÍREK
Ma kijöhetett az intézményből, de holnap ismét vissza kell térnie oda. Azt nem árulta el, hogy romlott-e az állapota.
HÍREK
Javult a szlovák kormányfő állapota, megkezdték a rehabilitációját. Egy pozsonyi kórházba akarták átszállítani, de Fico ragaszkodott hozzá, hogy hazavigyék.
HÍREK
A szlovák kormányfő javul, az intézmény vezetője azt is elmondta, hogy mi várható akkor, ha a politikus elhagyhatja a besztercebányai kórházat.
HÍREK
A szakember szerint a hír mögött sokkal több van, mint gondolnánk. Ezt írta a Facebook-oldalán.
HÍREK
A belügyminiszter egy tévéműsorban elárulta, hogy a szlovák miniszterelnököt tájékoztatják az országban zajló eseményekről, de még pihennie kell.
HÍREK
A szlovák miniszterelnököt május 15-én lőtte meg négyszer is egy nyugdíjas költő. Robert Ficót többször műtötték azóta.
HÍREK
A vezető beosztású orvos majdnem tíz évig tette zsebre a pénzt azért, hogy az osztályon biztosítsa a betegek kórházi ellátását és elhelyezését.
HÍREK
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.
HÍREK
62 éves korában halt meg a Massachusettsi Kórházban az amerikai férfi. A műtétet végző sebészek korábban úgy vélték, hogy a disznóvese legalább két évig bírni fogja.
HÍREK
Komoly problémát jelent az egészségügyben a humánerőforrás hiány, az orvosok motiváltsága és a magánszektor elszívó ereje.
HÍREK
A kislány nem akar visszamenni ugyanabba az iskolába. Mirellának fogalma sincs arról, miért került fel Kata halállistájára.
HÍREK
Két fővárosi kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet és a Károlyi Sándor Kórház is rajta van a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján. Ez is okozott problémákat.
Népszerű
Ajánljuk