BUDAPEST
Böröcz László polgármester elismerte, hogy az ideiglenes fal a látvány szempontjából nem megfelelő, és más megoldást keresnek a turizmusból származó bevétel növelésére.
BUDAPEST
Az ellenzéki párt szerint Orbán Viktor elárulta és szembeköpte 1956 hőseinek emlékét. Az akció után igazoltatták őket.
BUDAPEST
Békésen sétálgatott és nézelődött. Jámbor András parlamenti képviselőnek sikerült lefotóznia.
BUDAPEST
Az önkormányzat szerint „védett személyek biztonsága érdekében” építették a kordont a várban. Hadházy Ákos szerint egyértelmű lett, hogy „a ketrec a hazugság és a cinizmus szimbóluma”.
BUDAPEST
Havasi Bertalannak rosszul esett, hogy a kerítésen ücsörgő kordonbontók nem köszöntek neki.
BUDAPEST
Összesen öt embert állítottak elő. Tompos Mártont bevitték a rendőrök a kordonok mögé, ahol gyorskötelezővel összekötötték a kezét, és senkit nem engedtek be hozzá. A Momentum és Hadházy Ákos szerint törvénytelen volt a fellépés.
BUDAPEST
Szerintük jogszerű és szakszerű volt a rendőrök fellépése a tüntetők és a szervezők ellen több esetben feljelentést tettek.
BUDAPEST
Orbán akkor azt mondta: „a kormányzati, illetve rendőrségi önkénnyel szembe kell szállni, mert ellenkező esetben arra fogunk ébredni, hogy ott tartunk, ahonnan 1989-ben elindultunk.”
BUDAPEST
Az ellenzéki politikus akkor sérült meg, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy a rendőrök visszaépítsék a Karmelitánál ismét elbontott kordont.
BUDAPEST
A politikusok az épület főbejáratához szerették volna a Hét pont Magyarország megújításáért című plakátot kitenni, de ezt a rendőrök megakadályozták. Hadházy Ákos megírta, hogy mit követelnek.
BUDAPEST
Egyre több helyen tűnik fel a piros-fehér szalag, amely az SZFE hallgatói és tanárai melletti szolidaritás jelképévé válik.
BUDAPEST
A helyiek attól tartanak, hogy a polgármester így akarja elérni, hogy a fizetős strandot használják a fürdőzők.
Népszerű
Ajánljuk