KULT
Fred Again zenéje valahol az elektronikus zenén belül helyezkedik el, viszonylag rövid karrierje alatt mindenkivel is dolgozott már együtt. Az énekes dalszerző hétfői szigetes koncertje alatt a nagyszínpadot nem a showelemek, hanem a végtelen zenei tudása töltötte ki.
KULT
Még maga a sztár is tett megjegyzést a közönség álmatagságára. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez akár Gallagher, akár a hallgatóság hibája lett volna.
KULT
A koncert augusztus 31-én 7 órakor kezdődik Budapest, a Hősök terén, a Budapesti Fesztiválzenekar is fellép.
KULT
A Szeretlek Magyarország stábja azt kérdezte a koncert közönségétől, hogy mit gondolnak a fiatal magyar énekesről és dalairól, akiről eddig még nem is hallottak.
KULT
Ezzel háromra nőtt a gyanúsítottak száma, ugyanakkor a főgyanúsított bevallotta, hogy hűséget esküdött az Iszlám Államra.
KULT
A megkérdezett rajongók egyszerre dühösek, szomorúak és csalódottak, amiért nem láthatják élőben kedvencüket.
KULT
Az osztrák rendőrség szerdán őrizetbe vett egy 19 éves férfit, aki iszlamista terrortámadást tervezett Taylor Swift bécsi koncertjeinek egyikén. Az amerikai popsztár csütörtökön, pénteken és szombaton lépett volna fel az Ernst Happel stadionban.
KULT
Augusztus 18-án az összes eddigi korszakukból játszanak majd dalokat, a kezdeti időket is ideértve.
KULT
A hibáival együtt tökéletes koncertet adott Budapesten, a Papp László Sportarénában a zenész: repertoáron volt hosszú zenei karrierje minden szakasza.
KULT
Soha nem volt még olimpia, amin metál zenekar lépett volna fel, 2024-ben ez a jég megtört. A lefejezett Marie Antoinette-ek közt véresőben fellépő Gojirára máris rásütötték a sátáni jelzőt, ők pedig most először adtak erről interjút a Rolling Stone-nak.
KULT
„Mert ez a Campuson olyat adott, amit szerintem már sok ideje előadó alig élhetett át” - írta. Úgyhogy innentől hivatalos.
KULT
Nem volt egyszerű dolga a zenészeknek a szlovákiai Ekecsen. Csepregi Éva szerint azonban ő még mindig jobban bírta a dolgot, mint a fiúk.
KULT
Az énekesnő szombat esti fellépését a debreceni Campus Fesztiválon az utolsó pillanatban kellett lemondani. A szombat esti fő fellépő váratlanul megbetegedett.
KULT
Nemcsak a kormánypártól mondtak véleményt a Campus Fesztiválon a Krúbi-koncert résztvevői: az örökzöld „Gyurcsány, takarodj!” szólam is felcsendült.
KULT
A Szeretlek Magyarország fotósa a Nagyerdő mellett járt, hogy megörökítse a hétvégéig tartó hatalmas buli első napjainak eseményeit.
KULT
Volt, aki négy órát várt, hogy kijuthasson a parkolóból. A szervezők egyelőre nem árulták el, hogy mi volt a baj.
Népszerű
Ajánljuk