KULT
Amikor azt mondja az előzetes, hogy „igaz történet alapján”, azért pislog egyet-kettőt az ember, de tekintsünk el a ténytől, hogy ez már lassan bármire ráhúzható. Lássuk, milyen lett egy bedrogozott csúcsragadozó kellemes délutánja egy nemzeti parkban!
KULT
A herceg elmondta, miért próbálta ki a kábítószert, és miért bánta meg, hogy a szabad ég alatt veszítette el a szüzességét.
KULT
Steven Semmens még 2018-ban haragította magára a drogkereskedőket, azóta előlük és a rendőrök elől is menekült. Most viszont lebukott és 13 évre börtönbe kerül Nagy-Britanniában. Persze ott sem biztos, hogy biztonságban lesz.
KULT
2009. szeptember 15-én este a fővárosi Krisztina körúton bukott le két társával együtt. Azóta bujkált.
KULT
A színésznő múlt hétvégén szenvedett súlyos autóbalesetet, szerveit családja átültetésre ajánlja fel.
KULT
Több ezer fontot költött naponta kokainra és prostituáltakra, nyolc év alatt a teljes nyeremény elfogyott.
KULT
A kutatók szerint egyértelmű összefüggés van a fesztivál és a tóban lévő drogszármazékok között.
KULT
A férfit kedden fogták el és vették őrizetbe. Lakásán 50 gramm kokaint és marihuánát találtak a rendőrök.
KULT
A 42 éves férfi lakásán többek közt 50 gramm kokaint és marihuánát találtak. Azzal gyanúsítják, hogy ő adhatott drogot Berki Krisztiánnak.
KULT
A Depp-Heard rágalmazási perben a színésznő tegnap tanúskodott először. Bármi is az igazság, a több órás vallomásnál betegebb dolgot ritkán látni. Minden értelemben. Vélemény.
KULT
Feltehetőleg viccnek szánta a bejegyzését, de – szokás szerint – felrobbantotta vele a nemrég megvásárolt Twittert.
KULT
Az öttagú banda évekig szállította a kábítószert Hollandiából, de elkapták őket és most vádat is emeltek ellenük.
Népszerű
Ajánljuk