KULT
A Rovatból

Kokainmedve?! – Valós események alapján készült a drogos Maci Laci története

Amikor azt mondja az előzetes, hogy „igaz történet alapján”, azért pislog egyet-kettőt az ember, de tekintsünk el a ténytől, hogy ez már lassan bármire ráhúzható. Lássuk, milyen lett egy bedrogozott csúcsragadozó kellemes délutánja egy nemzeti parkban!
B. M.; képek forrása: Rotten Tomatoes és YouTube - szmo.hu
2023. február 23.



Mi az igaz a Kokainmedve történetéből? 1985-ben egy rosszul sikerült drogfuvar során, valóban elszórtak pár zsák kokaint egy amerikai nemzeti park légterében, és tényleg megette az egyik zsák tartalmát egy fekete medve. Körülbelül fél órát élt szegény pára, majd elpusztult.

Ebből a nyúlfarknyi történetből faragott Phil Lord és Christopher Miller producer egy őrülten jó mókának tűnő trash-filmet.

Ha ismerős a két fiatalember neve, az nem lehet véletlen ugyanis a két úr felelt a Jump Street-filmekért, az Irány a Pókverzumért és a Lego movie első részéért. Alapvetően vígjátékokban utaznak, és általában együtt követik el a legnagyobb blődségeket, amik majdnem mindig szórakoztatóra sikerülnek. Attól függetlenül, hogy a Kokainmedvét nem ők rendezték, a kéznyomuk azért markánsan érződik a mozin.

A filmet Elizabeth Banks rendezte, akinek ez a harmadik nagyjátékfilmje rendezőként, és szerencsére nem is sikerült olyan rosszul. Jó, tény, hogy nem tette eddig magasra a lécet, a 2019-es Charlie angyalait és a 2015-ös Tökéletes hang 2-t kevesen szerették, bár nem a rendezéssel volt baj egyik esetében sem. Ugyanakkor vitán felül ez Elizabeth Banks legjobb rendezése.

Történetünk hasonlóan indul, mint a fent leírt valós események, de

mindenki kedvenc szőrös drogfüggője itt nem pusztul el, hanem kegyetlen drogmámoros vérengzésbe kezd, hogy hozzájusson az anyaghoz.

Aki az útjába kerül, azt kiírják a szövegkönyvből, a balszerencsések között van parkőr, rendőr, drogcsempész és pár kiránduló is, akik közül kevesen ússzák meg ép bőrrel a vérgőzös találkozást. Csak dicsérni lehet Bankset és alkotótársait. A forgatókönyv szórakoztató és logikus (már amennyire ez elvárható), az akció látványos, a morbid humor működik, csak úgy, mint az egészségesen velőtrázó vérmennyiség. A 80-as évek szörnyfilmjeinek hangulatától izzik a vászon: a zene, a ruhák és a kötelezően túlzó kivégzések.

A film erősen 18-as korhatáros, kezdve kiskorúak droghasználatától egészen a brutális belezésig. Miután ezt a mondatot leírtam, jön a feketeleves, amire nem gondoltam volna. Nagyon szórakoztató lett a Kokainmedve. Nemcsak minőségileg jobb, mint egy holmi Piranha 3D, de fekete humorában és kreativitásában is túlmutat rajta. Itt is találkozunk a klisés kötelező családdal, akikről tudjuk, hogy túlélik, van gonosz drogcsempész, akiről lerí, hogy pórul fog járni, de valahogy

tartogat egy-egy kedves meglepetést, amire nem gondolna a néző, miközben beül egy Kokainmedve című műremekre.

Nem azt mondom, hogy ez lesz a következő Aranypolgár, de klasszisokkal többet kínál, mint a címe. Vagyis nem. Pont annyit kínál, mint a címe, őrült, vicces szórakozást, felnőtteknek, egy csipetnyi szívvel és rengeteg vérrel. Főleg digitális vérrel, de az más kérdés.

A színészek jók, hozzák a kötelezőt, ez Ray Liotta utolsó filmje. Ha belegondolunk, ez egyszerre illő és méltatlan, hiszen játszott ő klasszikusban is, gondoljunk csak a Nagymenőkre, vagy az Azonosságra, ugyanakkor elvállalt borzasztó minőségű filmeket is karrierje során. A Kokainmaci pedig tisztelgés utóbbiak előtt.

Úgy gondolom büszke lehetne Liotta az utolsó alakítására, a nézőtér sokszor az ő karakteréhez kapcsolódó poénokon mulatott a legjobban.

A többi színész is jók, mindenki iparosmunkát tett le az asztalra, Kerry Russell nagyon megmenti a gyerekeket, Margo Martindale szokásosan az „undorító nőszemély Karen” karakter, míg Jesse Tyler Ferguson szerethetően irritáló. Alden Ehrenreich és O’Shea Jackson Jr. - aki nem más, mint a híres rapper/színész Ice Cube fia – kettőse kiemelkedik a csapatból. Imádnivalóak együtt, nagyon jó a kémia kettőjük között, mint a civakodó drogcsempészek közt. El tudnék képzelni egy Halálos fegyver-remake-et a kettőssel. Még a gyerekszínészek is elviselhetőek, pedig nem gyakran dicsérek ifjonc karaktereket, ezért különleges, ha ennyire jól működnek.

Erre a filmre úgy kell beülni, hogy semmit nem vár el tőle az ember, csak csonkolást és szórakoztatást. Ezen elvárások mellett viszont meg is lephet minket a produkció. A horror inkább a vérengzésekben rejlik, mint a jumpscare-ekben vagy feszültségben. Elég sok új testrést készít a maci szereplőinken.

Ügyesen adagolja a macieledelnek szánt szereplőket is a mozi, szépen sorban jönnek az új halálraítéltek a vágóhídra.

Logikusan hullanak el szépen, egyesével, hogy a meglévő szereplőkért azért még izgulhassunk, és mégis lássunk kellő mennyiségű belső szervet. Ami nem mindig jött be, az a vizuális effektek. A medve mindig teljes mértékben digitális, néha jól nézett ki, de sokszor inkább rajzfilmfigura volt. A belezésekkel is hasonló a helyzet, de ott talán akad egy-egy praktikai effekt is, ha nem így volt, akkor a digitális művészeknek mehet a piros pont.

Nem tudom, mit lehetne még elmondani egy Kokainmedve című remekről. Vicces, bár kell erős fekete humor hozzá, kellően véres, és ha eltekintünk a gyenge CGI-tól, igen szórakoztató. Nem is túl hosszú, feszes a tempója, minden amellett van, hogy azt mondjam, jó volt a film. De sajnos ezt nem merem leírni, így

maradjunk annyiban, hogy nagyon jó volt nézni a filmet, szórakoztató és agykikapcsoló blődség, ami mostanában ritkán jut el a mozikba.

Ezt várja az ember egy Kokainmedve című eposztól! Aki nem szereti az ilyet, az nem veszít vele semmit, ha kihagyja, de aki kicsit is kíváncsi lesz a cím miatt, az nem fog csalódni. Könnyed, felnőtt szórakozás 90 percben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: