SIKERSZTORIK
Szakmány Tamás a súlyos betegek ellátását koordinálta, emellett többek közt kutatómunkájával is segítette a járvány elleni harcot Walesben.
SIKERSZTORIK
Kuno az Al-Kaida ellen harcoló katonákat mentette meg, a Viktória-keresztnek megfelelő medállal díjazták hősiességét.
SIKERSZTORIK
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át október 23-án a Várkert Bazárban.
SIKERSZTORIK
Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendet is. Mutatjuk a díjazottak teljes listáját.
SIKERSZTORIK
A veszprémi orvos, aki rákos betegektől is kért pénzt, végül jogerősen felfüggesztettet kapott. Az idei Semmelweis-napon orvosigazgatói dicséretben részesítették.
SIKERSZTORIK
Miskolc rendőrkapitánya adta át az elismerést Kiss Károly Zsoltnak, aki megakadályozta, hogy egy férfi kiraboljon egy idős nőt a nyílt utcán.
SIKERSZTORIK
'Megcsinálom a munkámat, családhoz haza, és most kicsit felborultak ezek a napok' – mesélte a buszvezető.
SIKERSZTORIK
A kisfiú találmánya nagy előrelépést jelentett a kenyai közösség számára, főként a járvány idején.
SIKERSZTORIK
Nélküle lehet, hogy nem kapták volna el a férfit, aki korábban két rendőrt is kis híján elütött.
SIKERSZTORIK
A fiatal odarohant és kivette a kést a támadó kezéből, miután az megsebesítette a tanárnőt.
SIKERSZTORIK
David Bowie és Stephen Hawking is visszautasította II. Erzsébetet. Mindegyiküknek jó oka volt rá.
SIKERSZTORIK
Az ország kedvence lett a bátor unoka, aki nagymamája kirablója után vetette magát és két taxis segítségével el is fogták a tettest.
SIKERSZTORIK
Az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából közzétették az interneten a hősiességükért legrangosabb kitüntetésekkel elismert katonák albumát.
Népszerű
Ajánljuk