KÖZÖSSÉG
Bátorságért Érdemjelet kapott a belügyminisztertől és jutalomban részesült Venczel Tóbiás Tamás tűzoltó törzsőrmester, tatabányai hivatásos tűzoltó.
KÖZÖSSÉG
A szülők szerint a szobor pornográf és felzaklatta a gyerekeket. Firenze polgármestere nem így látja.
KÖZÖSSÉG
Először cáfolták, hogy miattuk zuhant volna a tengerbe a Reaper drón. Aztán megjelent egy videó, és kiderült, hogy hazudtak.
KÖZÖSSÉG
Az ünnepségen összesen több mint félszáz állami kitüntetést és miniszteri elismerést vehettek át a díjazottak.
KÖZÖSSÉG
A miniszterelnök összeállította a Kossuth- és Széchenyi-díj bizottságok tagjainak listáját.
KÖZÖSSÉG
Abdullatif bin Rashid Al Zayani „a koronavírus-járvánnyal szembeni magyarországi védekezés megszervezéséhez nyújtott támogatásával” érdemelte ki a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
KÖZÖSSÉG
Roland elárulta, hogy ha ismét hasonló helyzetbe keveredne, ugyanúgy megpróbálná megmenteni mások életét.
KÖZÖSSÉG
A magyar kutatónak a Gairdner-díjt ítélték oda, amely Kanada egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező orvosi elismerése.
KÖZÖSSÉG
A világ legrangosabb komolyzenei szaklapjának versenyében Fischer Iván együttese a szavazatok több mint harmadát kapta meg.
KÖZÖSSÉG
Orbán szerint „valóban háború zajlik Európa lelkéért, és a keresztény egység - benne az ortodoxia - nélkül ezt a harcot nem tudjuk megnyerni.”
KÖZÖSSÉG
Traski Viktor az ukrán hadsereg katonájaként harcol, ezért nem tudott jelen lenni az akadémiai ünnepségen.
KÖZÖSSÉG
A hadihajó bombázással fenyegette a Kígyó-sziget ukrán védőit, de ők nem adták meg magukat.
Népszerű
Ajánljuk