SZEMPONT
Kedden a debreceni szülészeti klinika bejelentette, hogy mostantól senki sem szülhet fogadott orvossal. Felháborodott kismamák mondták el, mi a problémájuk a döntéssel.
SZEMPONT
31 hetesen, császármetszéssel világra segítették a gyereket, az anyukát azonban lélegeztetőgépre kellett kötni, de már nem sikerült megmenteni.
SZEMPONT
Balás Barbara nyolc napot volt lélegeztetőgépen, voltak olyan időszakok, amikor az egészségügyi dolgozók minimális esélyt adtak annak, hogy felépüljön.
SZEMPONT
Az énekesnő az apukák szerepéről és a gyereküket egyedül nevelő anyukákról írt, de nem lett osztatlan siker a bejegyzése.
SZEMPONT
Kismamákat küldenek haza a veszprémi kórházból, mert az intézményben felbukkanó koronavírus-fertőzés miatt nem tudnak mindenkit ellátni.
SZEMPONT
A férfi felesége már a szülőszobában volt, amikor a hatalmas robbanás a kórházat is elérte. Az apa levideózta a rémisztő pillanatokat.
SZEMPONT
A fiatal kismama addig nem találkozhat a babájával, amíg meg nem gyógyul. Addig csak a telefonján láthatja a kicsit.
SZEMPONT
A születésénél a kisfiút is újra kellett éleszteni, de sikerült megmenteni az életét. Édesanyja viszont nem is láthatta a picit.
SZEMPONT
A kómába esett, majd elhunyt nő kisfia még kórházban van. A nő testvére szerint a legszörnyűbb az, hogy a húga annyira várta, hogy végre gyermeke szülessen, de nem is láthatta őt.
SZEMPONT
A kecskeméti kórház szülészete abban az épületben működik, amelynek egyes részeit járványügyi célra jelölték ki.
SZEMPONT
Egy termékenységi klinikán ismerkedtek meg, ahol mind támogatást kerestek. Előbb nagyon jó barátnők, majd szép sorban mind édesanyák lettek.
SZEMPONT
Nagy Adri, Görög Zita, Kulcsár Edina és még jó pár híres édesanya mutatta meg gömbölyű pocakját, sőt voltak, akik még a szülőszobában készült fotót is megosztották most.
Népszerű
Ajánljuk