KÉK HÍREK
A nagymama véletlenül zárta rá az utasteret a gyerekre, de hamar baj lett belőle. Szerencsére időben hívott segítséget.
KÉK HÍREK
A kislány édesanyja elmondta: nem haragszik a támadó lányra, neki csak az a fontos, hogy gyereke felépüljön. Sok dolgot nem ért azonban az esettel kapcsolatban.
KÉK HÍREK
Bőnyben egy hatodikos kislány késelte meg az osztálytársát. A helyszínre sok szülő érkezett, mindenkin a döbbenet lett úrrá.
KÉK HÍREK
Az iskola előtt sok a rendőrautó, még mindig helyszínelnek. A megszúrt gyerek életveszélyes állapotban van. Az iskolában beszüntették a tanítást, a szülőket arra kérték, hogy vigyék haza a gyerekeket.
KÉK HÍREK
A megrázó felvételt Mohamed Szálem, a Reuters fotóriportere készítette tavaly októberben a gázai Nasszer kórháznál egy izraeli rakétacsapás után.
KÉK HÍREK
A 14 éves fiú többször hasba vágta a kislányt, majd lefektette az ágyra és kiment rágyújtani. Amikor visszatért a szobába, akkor vette észre, hogy a gyerek nem mozdul.
KÉK HÍREK
A nagyecsedi lány egyre súlyosabb tüneteket produkált, mégis hazaküldték a helyi és a mátészalkai orvosi rendelőből is. Mire a sürgősségire került, már késő volt.
KÉK HÍREK
Őrizetbe vettek egy 31 éves pakisztáni férfit Hajdúszoboszlón, miután egy 12 éves kislányt zaklatott. A rendőrök őrizetbe vették a férfit, aki azóta letartóztatásban van.
KÉK HÍREK
A kislány fürdés közben hozzáért a kád melletti öntöttvas radiátoron lévő fémpolchoz. Édesanyja a fürdőkádban találta meg az eszméletlen gyereket, a mentősök már nem tudták megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
Újabb részletek derültek ki a megölt szerb kislány, Danka Ilic haláláról. A helyieket sokkolták a történtek.
KÉK HÍREK
A szerb kislány hét perccel az eltűnése után már halott volt. A két tettes elismerte, hogy a szolgálati Fiat Pandával ütötték el a gyereket.
KÉK HÍREK
A lány mindkét combját megharapta a kutya, de arcát is érték súlyos támadások. Az egész család hosszú és nehéz időszak elé néz, hiszen a kislányra még helyreállító műtétek sora vár.
KÉK HÍREK
Mindkét férfi szíve megállt, amikor vasárnap az ausztráliai hotel medencéjébe ugrottak. A kislányt sértetlenül kimentették a vízből.
KÉK HÍREK
A Sao Paulóban élő gyerek életéért 10 napon át küzdöttek a kórházban. Az általa fogyasztott nátrium-hidroxid szinte minden háztartásban megtalálható, elsősorban a lefolyótisztítókban.
KÉK HÍREK
Joslin Smith három hete tűnt el Dél-Afrikában. A hatóságok az anyját, a nő barátját és két másik embert gyanúsítottak meg az ügyben.
Népszerű
Ajánljuk