KÉK HÍREK
Menyu Kitti Mária körülbelül 160 centiméter magas, hosszú, sötétbarna hajú. Eltűnésekor térdig érő fekete ruhát, fehér cipőt és rózsaszín oldaltáskát viselt.
KÉK HÍREK
Az esetet még aznap megtudta a gyerek osztályfőnöke is, aki tájékoztatta az iskolaigazgatót, aki a rendőrségen bejelentést tett, a férfit pedig azonnal eltávolították az iskolából. Akár hét és fél év börtönt is kaphat.
KÉK HÍREK
Egy 17 éves fiú támadott meg 11 embert, közülük három kislány életét vesztette. A szörnyű tragédia egy Taylor Swift-témájú tánc- és jógarendezvényen történt.
KÉK HÍREK
A kis Aurora Ann egy plüssnyuszival, kissé megszeppenten nézett a fotózáson, de még így is olyan volt, mint egy kis hercegnő.
KÉK HÍREK
A gyerekek kisháznak nézték a kutat, és be akartak bújni. A deszka azonban beszakadt, a kislány pedig a kútba zuhant.
KÉK HÍREK
Kisháznak nézték nyaralás közben a kutat, és beszakadt a deszka a kislány alatt. Az édesapja azonnal utána ereszkedett, ő tartotta a gyereket, amíg kimentették őket.
KÉK HÍREK
Simsik Cynthia apja azt mondta, hogy a férfi egy nárcisztikus, önimádó ember volt, aki évek óta bántalmazta lányukat.
KÉK HÍREK
Az esetről jelenleg nem tudni többet, a mallorcai polgárőrség nagy erőkkel nyomos sz ügyben.
KÉK HÍREK
A polgármester szerint a kislány családja egy közeli ismerősük házát látogatta meg, ahol a baleset történt. Mentőhelikopterrel szállították kórházba a kislányt.
KÉK HÍREK
Korábban úgy volt, hogy Eszter lesz a neve, ám végül mégis egy másik név mellett döntött a tévés műsorvezető és az egykori olimpikon úszó.
KÉK HÍREK
A The Saints nevű vallási csoporthoz tartozó szülők szentül hittek abban, hogy Isten majd meggyógyítja a gyereküket, ezért megtagadták tőle az életmentő inzulint.
KÉK HÍREK
A Blikk megtudta, hogy Nati – érthető módon – sokáig nem szívesen látogatott ki a temetőbe. Nem csoda, hiszen elég nagy traumát kellett elszenvednie azzal, hogy ott volt Berki lakásában az édesapja halálakor.
KÉK HÍREK
A gyerek súlyosan megsérült. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást.
KÉK HÍREK
A michigani Lillian Chitwood arcát és nyakát sebesítette meg a kutya. A kislány arcidegei is megsérültek, ezért további orvosi ellátásra szorulhat.
KÉK HÍREK
Kérdezte, hogy mennyi pénzt kérünk azért, hogy ne engedjük a műsort lemenni - mondta Emma anyukája a Híradónak.
KÉK HÍREK
Szeptember óta bántották a gyereket a szombathelyi iskolában. Volt, hogy úgy megrugdosták, hogy bordazúzódása lett és kórházba került.
KÉK HÍREK
Az amúgy is visszahúzódó, félénk gyereket nagyon megviselték a történtek, pszichológushoz jár, hogy fel tudja dolgozni a traumát.
Népszerű
Ajánljuk