FELFEDEZŐ
A gyerek elejtett 200 jüant, amit az asszony felkapott a földről, és azt állította, hogy az az övé.
FELFEDEZŐ
A polgármester a hét elején gyásznapot rendelt el a tragédia miatt, és az áldozatul esett kislány osztálytársainak azóta pszichológusok segítenek feldolgozni a történteket.
FELFEDEZŐ
A gyerek kigúnyolhatta egyiküket, ezért állhattak rajta bosszút. Luise testén több mint 30 szúrást találtak.
FELFEDEZŐ
Az eset még decemberben történt egy budapesti iskolában, az ügy hátterében iskolai bántalmazás lehet.
FELFEDEZŐ
Az idős nő korábban egy lőtéren járt, a fegyvert pedig a kocsiban felejtette, ahol az unokája megtalálta.
FELFEDEZŐ
Hatayban egy nőt sikerült élve kihozni, ő 175 órát töltött a romok között. Már több mint 35 ezer halálos áldozata van a pusztító földmozgásoknak.
FELFEDEZŐ
Az amerikai cigányok úgy tartják, ha valaki nem kel el 18 éves koráig, akkor már nem is fog.
FELFEDEZŐ
A sofőr nem vette észre, hogy Inez Flóra fennmaradt a buszon, a kislány 8 órát töltött a pokoli hőségben.
FELFEDEZŐ
Giorgia Green autista volt, az anyja dezodorának illata megnyugtatta. A szülei most azt szeretnék elérni, hogy a gyártók pontosabban hívják fel a figyelmet a veszélyekre a termékeik csomagolásán.
FELFEDEZŐ
Jó viszonyba került a gyereket egyedül nevelő anyával, aki megengedte neki, hogy fagyizni vigye a kicsit. Ezt használta ki az idős férfi.
FELFEDEZŐ
„Nem tagadom, az elsőnél titkon fiúban reménykedtem, most pedig kislányban” – írta az énekesnő az Instagramon.
FELFEDEZŐ
Sokan hiszik, hogy a férfi szexuálisan bántalmazta a nőt gyerekként, de ő azt állítja, olyan volt a viszonyuk, mintha nagypapa és unoka lettek volna.
FELFEDEZŐ
A gyerek anyja fedezte fel a kicsin az „összetéveszthetetlen sérüléseket”. A rendőrség már nyomoz, de gyanúsított még nincs az ügyben.
FELFEDEZŐ
Vanda szeptember végén lépett egy szerelvény elé Gyürén. Mostanra felépült a sérüléseiből, zaklatói viszont azóta sem kértek tőle bocsánatot.
FELFEDEZŐ
A gyerek eleinte nagyon meg volt rémülve, mert lemaradt a villamosról, amire anyukája és testvérei felszálltak.
Népszerű
Ajánljuk