UTAZZ
A védett ipari műemlék megőrizte a 19. századi népi építészet értékeit, a berendezéseivel akár őrölni is lehetne.
UTAZZ
A 150 fős intézményben most több mint 110 beteg van. A járványkórház 40 ágyas intenzív részlegén 16 beteget kezelnek.
UTAZZ
Kiskunhalason a Csipkeházban a mai napig készítik a híres kézzel varrott csipkét, melynek ára az aranyéval vetekszik.
UTAZZ
Reggel óta folyamatosan szállítják át a koronavírusos betegeket a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházból a konténerkórházba.
UTAZZ
A mobil járványkórházat tavasszal rekordidő alatt építették fel. A napokban a kiskunhalasi kórház főigazgatója pedig azt mondta, hogy a járványügyi előrejelzések szerint hamarosan meg is kell nyitni.
UTAZZ
A miniszter szerint az új járványkórházat majd akkor nyitják meg, ha a betegszám ezt indokolja.
UTAZZ
Az intézmény Covid intenzív osztályának kapacitását is kibővítik a folyamatosan növekvő betegszám miatt.
UTAZZ
Embertelenek a körülmények, úgy érzi, otthon gyorsabban felépülne, mint a kórházban. Videót is készített, hogy megmutassa, milyen a kórtermük.
UTAZZ
Tavaly ősszel történt az eset, a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az ügyészség most életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a kutyák gazdája ellen.
UTAZZ
'Azt kaptuk 'ukázba', hogy két hét szigorú házi karantén' - mondta még a nőnek, akinek az édesanyja is lebetegedett, de leginkább a velük élő tüdőbeteg, 75 éves nagymamájáért aggódik.
UTAZZ
A 42 éves férfit 18 napig kezelték intenzív osztályon. Azt mondta, még sosem volt ilyen beteg, napokig eszméletlenül feküdt a kórházban.
UTAZZ
A kormányfő megnézte a mobil járványkórházat, egy védőruha-varróüzemet és a városi kórházat is.
UTAZZ
A 42 éves Szilágyi János a Halas TV stábjának adott interjút arról, mit élt át és milyen fájdalmai voltak.
Népszerű
Ajánljuk