KÉK HÍREK
A kis Dani a nevelőszüleivel volt, akik azonnal kórházba vitték, de már nem tudtak rajta segíteni.
KÉK HÍREK
Miklós úszásórán lett rosszul, egy epilepsziaszerű rohamot kapott majd elvesztette az eszméletét. Azóta altatásban tartják.
KÉK HÍREK
A gyerek kénytelen magántanulóként folytatni tanulmányait, ugyanis az anyja nem hagy fel a szexuális tartalmak gyártásával. Szerinte ez is ugyanolyan munka, mint a többi.
KÉK HÍREK
Lacika tízéves lett, a zenész pedig láthatóan kitett magáért, hogy a fiának különleges legyen ez a nap.
KÉK HÍREK
A gyilkosággal a gyerek anyját és a nevelőapját vádolják. A verést Renzo testvére is végignézte.
KÉK HÍREK
A gyámügy szerint a nevelőszülők akadályozták az örökbefogadást. A szakértő szerint azonban semmi nem indokolta, hogy a gyereket felkészülés nélkül egy másik családba helyezzék át.
KÉK HÍREK
A szülőket tíz év börtönre ítélték, de januárban feltételesen szabadlábra helyezhetik őket.
KÉK HÍREK
Az ötéves ausztrál kissrác fejbőre felszakadt a balesetben, eltört az állkapcsa, a nyakán szalagsérülések, a testén pedig égési sérülések keletkeztek.
Népszerű
Ajánljuk