SZTÁRVILÁG
A műsorvezető hosszasan elemezte azt, hogy miért tartott ilyen rövid ideig volt kollégája visszatérése. Ő elképzelni sem tudja hogy „mit vártak a Pálffy Pistától a HírTV-nél”?
SZTÁRVILÁG
Az egykori tévés hétfőn tért vissza a képernyőre műsorvezetőként, kedden már ki is rúgták. A kijelentései a csatorna szerint összeegyezhetetlenek az elveikkel.
SZTÁRVILÁG
Mindössze egy nappal a visszatérése után, már el is küldték a Hír TV-től a pedofilokkal kapcsolatos kijelentése miatt. A vezetőség szerint hatalmas kárt okozott a csatornának.
SZTÁRVILÁG
Pálffy hétfőn tért vissza a képernyőre műsorvezetőként a Hír TV-n, egyik első vendége a hódmezővásárhelyi polgármester volt. Az interjú közben azonban elég érdekes dolgokat mondott a pedofíliával kapcsolatban.
SZTÁRVILÁG
Hétfőn tért vissza a képernyőre műsorvezetőként. Egyik első vendége Márki-Zay Péter volt, akinek azt fejtegette, hogy türelemmel kell lenni a pedofilok felé.
SZTÁRVILÁG
Simon Lászlót, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal vezetőjét július 31-i hatállyel mentette fel a tisztségéből a miniszterelnök. Az okát nem részletezte.
SZTÁRVILÁG
Sztanyiszlav Csercseszov még aludni szeretett volna egyet a történtekre, Kubatov Gábor azonban máshogy gondolta.
SZTÁRVILÁG
Megszüntette a hálapénzt elfogadó szolnoki orvos munkaviszonyát a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet.
SZTÁRVILÁG
A kanadai Mark Skage pontosan tudta, hogy szabályt szeg, amikor beengedte az autójába a vadállatot, de ezt tartotta helyes döntésnek. A cége és a vadvédelmisek nem így gondolják.
SZTÁRVILÁG
Ennyiért talán már megérte nem részt venni az eseményen. A francia férfinak ugyanakkor van más követelése is.
SZTÁRVILÁG
Ivan Popov szerint a katonai vezetők cserben hagyták az Ukrajnában harcoló orosz csapatokat.
SZTÁRVILÁG
Az incidensről készült videó gyorsan elterjedt a TikTokon. A kommentelők egyöntetűen elítélték és bunkónak nevezték az amerikai ételfutár reakcióját.
SZTÁRVILÁG
Az olasz iskolák alkalmazásában álló Cinzia Paolina De Lio betegszabadságra, szabadságra és konferenciákon való részvételre hivatkozva úszta meg hosszú évekig, hogy tanítania kelljen.
SZTÁRVILÁG
Az indoklás szerint bár az orvos-igazgató, a főigazgató-helyettes és az ápolási igazgató is „nagyszerű szakmai munkát végzett”, nem szóltak időben a kialakuló vezetői válságról az országos kórházi főigazgatónak.
SZTÁRVILÁG
Ügyfélkapun keresztül rúgták ki az állami alkalmazottakat, a tervezett létszám kétszeresét küldik el
A menesztett dolgozók béréből akarják előteremteni a magasabb pozícióban lévők fizetésemelését. A szakszervezet szerint ez nem emberséges elbánás.
SZTÁRVILÁG
A szakmai bizottság Kesselyák pályázatát támogatta, de a miniszter másképp döntött. A régi-új főigazgató koncepcióváltásra hivatkozva küldte el.
SZTÁRVILÁG
Korábban egy bizottság segítette a kirúgottak átképzését és elhelyezkedését. Most erre azért nincs szükség, mert állítólag emberhiány van a közszférában.
Népszerű
Ajánljuk