JÁTÉK
Az egyik legnépszerűbb sportág Magyarországon - teszteld, mennyire ismered a magyar válogatottat?
JÁTÉK
A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak Bécsben.
JÁTÉK
A magyar csapat jól kezdett, de aztán sokat hibáztak, így a brazilok elhúzhattak. Végül Böde-Bíró Blanka védése és Simon Petra gólja ért győzelmet.
JÁTÉK
A győzelemhez Bartucz László bravúros védései is kellettek. Kedden este Izland ellen játszik a csapat.
JÁTÉK
Behozhatatlan előnyre tettek szert a selejtezősorozatban, miután a vártnál is simábban legyőzték a portugálokat.
JÁTÉK
A külügyminiszter orvosi maszkban volt az arénában, ahol az előírások szerint csak FFP2-es maszkban lehet tartózkodni.
JÁTÉK
Elveszítette első meccsét a magyar férfi kéziválogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon
A mérkőzés előtt látványos megnyitóünnepséggel vette kezdetét a kontinenstorna budapesti mérkőzéssorozata, a csapatokat pedig szinte telt ház fogadta az új MVM Dome arénában.
JÁTÉK
Mérai Maja bekerült a torna All Star-csapatába, Kajdon Blankát pedig a döntő és az Eb legjobb játékosának is megválasztották.
JÁTÉK
Az Eb-t eredetileg Norvégia és Dánia közösen rendezte volna, a két ország járványügyi szabályai azonban eltérnek egymástól, Norvégia pedig nem akart enyhíteni.
JÁTÉK
A CsodaCsoportban tették a felajánlást, szombat délig lehet licitálni a különleges Eb-labdára. Daniék 20 millió forintot szeretnének összegyűjteni.
Népszerű
Ajánljuk