TUDOMÁNY
A mikrobióta széklettranszplantáció lényegesen hatásosabb és költséghatékonyabb az egyik leggyakoribb kórházi fertőzés ellen, mint az antibiotikumos kezelés.
TUDOMÁNY
Itt található a Főpolgármesteri Hivatal is. 17 másik fővárosi közterület is erre a sorsra jut.
TUDOMÁNY
Mérföldkőhöz érkezett a neuroendokrin daganatos betegek hazai ellátása. A terápiában a sugárzó izotópot infúzión keresztül juttatják be a szervezetbe, ahol elpusztítja a rákos sejteket.
TUDOMÁNY
Aggódó orvosok jelezték a súlyos problémát. A napokban sorra mondanak fel a szakképzett nővérek. Ha pedig a rászoruló beteg nem kapja meg a vesedialízis kezelést, néhány héten belül meghalhat.
TUDOMÁNY
A kislánynak súlyos agydaganata van. Itthon már lemondtak róla, most a kölni klinikán kapna kezelést, de a teljes árnak csak egy részét tudják önerőből előteremteni. Gyors segítségre lenne szükségük.
TUDOMÁNY
A kisfiú gyógyulására összesen több mint 730 millió forintot utaltak, hamarosan megkezdődhet a kezelés.
TUDOMÁNY
Hétvégén jótékonysági fánksütést is szerveztek a megsegítésére. Több mint félmilliárd forint megvan már a terápiára.
TUDOMÁNY
A Remdesivirt és a Favipiravirt kizárólag kórházakban adhatják be Késmárky András szerint. A háziorvosok csak tüneti kezelést: lázcsillapítót, köptetőt használhatnak.
TUDOMÁNY
A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján kezelték a 75 éves nőt, aki cukorbetegséggel küzd, és október 14-én súlyos állapotban, romló köhögése, nehézlégzése és tüdőgyulladása miatt került a kórházba.
TUDOMÁNY
Német biztosítók adatai alapján kiderült, hogy a különféle súlyosságú betegek gyógyítása mekkora összeget igényel. Mivel többféle kezelést is végeznek, így többféle összeg is lehet a gyógyítás ára.
TUDOMÁNY
Az eljárás azok számára jelenthetne reményt, akiknél a hagyományos rákkezelések, például a kemoterápia nem hatásos.
TUDOMÁNY
A kisfiú augusztus 25-én kapta volna meg a kezelést, de egy betegség közbeszólt. Noel kórházi kezelésre szorult. Már jobban van, de a génterápia időpontja csúszik.
TUDOMÁNY
„Ami az elmúlt hónapokban mint egy távoli cél lebegett a szemünk előtt, most lassan valósággá válik” – írja édesanyja.
TUDOMÁNY
Matyasovszky Dalmára hosszú kezelés vár, a Magyar Úszó Szövetség véradásra kéri a 0Rh+ vércsoportú embereket.
TUDOMÁNY
Ugyanis nem volt egészségbiztosítása, és most csak a betegbiztosítási programon keresztül benyújtott kérelmében bízhat. Nagy problémákat okozhat a későbbiekben az USA-ban, hogy ki és hogyan fedezze a koronavírusos betegek költségeit.
TUDOMÁNY
Csak akkor vehet részt egy reményekkel kecsegtető új gyógyszer tesztelésében, ha előtte beadták neki a Spinrazát. Zente anyukája is kampányolt mellette.
Népszerű
Ajánljuk