HÍREK
Rekorder késést hozott össze tavaly egy vonat az ország legproblémásabb vasútvonalán. Itt a MÁV 2024-es negatív toplistája.
HÍREK
Októberhez képest ugyan romlottak a számok, de a vezérigazgató szerint ennek is megvan az oka: a magyar vasút olyan érzékeny rendszer, hogy ha egyszerre három-négy helyen valami gond van, az simán szétverheti az egész ország vasúti közlekedését.
HÍREK
Jelentős változásokra kellett számítani, mert a Nyugati pályaudvaron tartott hétvégi váltókarbantartás műszaki okok miatt elhúzódott, így a reggeli csúcsforgalomban kevesebb vágányon tudja fordítani a vonatokat a pályaudvar.
HÍREK
Az Ózd és Miskolc között közlekedő vonat egyszer csak megállt, az utasokkal pedig közölték, hogy sajnálják, de kifogyott az üzemanyag, egy óra múlva jön egy másik vonat.
HÍREK
Ez eddig nem a MÁV hétvégéje. Szombaton már hajnalban kezdődtek a bajok, aztán délután Hegyeshalomnál is meghibásodott a felsővezeték.
HÍREK
Augusztusban összesen 5000, szeptemberben pedig 3500 percet késtek a vonatok. Az új vezető szerint fejleszteni kell az infrastruktúrát.
HÍREK
Isaszeg és Gödöllő között késésre lehet számítani. Korábban pedig teljesen leállt a forgalom a Budapest-Győr-Hegyeshalom és a Komárom-Székesfehérvár vonalon.
HÍREK
A rendőrség közleménye szerint a támadás egy vonaton kezdődött, majd a peronon folytatódott. Az incidens során heten vesztették életüket, több embert pedig kórházba szállítottak.
HÍREK
Bár a helyszínelést azóta befejezték, az egyik vágányon biztosítóberendezési hiba miatt továbbra is késésekre és rövidebb útvonalon közlekedő elővárosi vonatokra kell számítani.
HÍREK
A MÁV válaszában közölte, hogy a mozdony műszaki hibája miatt állt a vonat Újfehértónál, de a vezető sikeresen elhárította a problémát, így biztonságosan folytathatták útjukat Debrecenig, ahol viszont mozdonycserére volt szükség.
HÍREK
A gépnek hivatalosan 05:05 perckor kellett volna elindulnia. Volt olyan utas, aki arra is panaszkodott, hogy semmilyen érdemi tájékoztatást nem kaptak arról, mi okozza a késést.
HÍREK
A vasárnapi vonatbaleset és a hétfői gázolások után tovább húzza az ág – szó szerint – a vasúttársaságot. Sok helyen a közlekedés csak késő este áll helyre.
HÍREK
Kollégánk rövid videóban mutatta meg, hogy mi a helyzet a Nyugati, a Déli a kényszerűen lezárt Keleti helyett a Kelenföldi pályaudvaron. Spoiler: nem percekben, hanem órákban mértük a csúszásokat.
HÍREK
A közlekedési szakember szerint ezzel ráadásul könnyebb dolga is lenne az államnak, hiszen a vonatközlekedés megrendelője a közlekedési miniszter.
HÍREK
A milánói reptéren rekedt utasok csak az információs táblákról próbálták kitalálni, hogy mi történik, mivel a Wizz Air csak este 11 körül küldött egy emailt a késésről. Végül a reptér dolgozói nyújtottak segítséget az utasoknak.
HÍREK
A Eurowings, a Ryanair és a Wizz Air járatait érinti a probléma. Járatkésésekre, torlódásra és jelentősen megnövekedett várakozási időre kell készülni.
Népszerű
Ajánljuk