SIKERSZTORIK
Árvai-Simonyi Ági a kávék mellett sokféle finomsággal és egyedi, kézműves termékekkel, programokkal várja a vendégeit.
SIKERSZTORIK
Azt mondják, egy kívülálló mindent másként lát, mert nem az érzelmei vezérlik. Nincs ez máshogy a városnézéssel sem.
SIKERSZTORIK
Sokak szerint igenis kell néha egy hely, amely gyerekmentes, de mások úgy vélik, hogy ez negatív diszkrimináció.
SIKERSZTORIK
A mindössze 4 négyzetméter területű Gázlámpa Kioszkot egy csaknem 100 éves ipari műemlékből, egy gázátadó állomásból alakították ki.
SIKERSZTORIK
Felkerestünk néhány budapesti kávézót, egy-két vendég pedig el is szavalta a verset, amit hozott. Voltak, akik saját költeménnyel érkeztek.
SIKERSZTORIK
Az egykori Fórum szálló Bécsi Kávézójába sokan jártak a híres almás rétesért a 80-as években. A falat díszítő különleges kép sorsáról azonban keveset tudunk. A Lásd Budapestet! bloggere utánajárt, mi lett a faragott faliképpel.
SIKERSZTORIK
A patinás kávéház ezúttal nem kapta meg a terasznyitási engedélyt. Ehelyett sittlerakónak használná az önkormányzat.
SIKERSZTORIK
Bemutatjuk nektek azt a koktélbárt Budapest szívében, amely végig vastag, fehér homokkal van felszórva. És még gulyásleves is kapható!
SIKERSZTORIK
Egy angol honlap arra biztatja olvasóit, hogy 2016-ban utazzanak Budapestre. Mutatjuk, mit tettek a listára!
SIKERSZTORIK
Olyan kávézót talált, amiből itthon is elkelne minél több. Irodának használhatják a távmunkások, cserébe a tudásukkal fizetnek.
SIKERSZTORIK
Megrendítette a fiatal pár tragédiája, nem hagyta őket fizetni a kávézóban a pincérlány.
Népszerű
Ajánljuk