HÍREK
Az újabb tárgyaláson hanggal vetítették le a videót, amin az ütközés pillanatai látszanak a Viking Sigyn szemszögéből. Az emberek sikoltozni kezdenek, a kamerát kezelő férfi pedig folyamatosan azt kérdezgeti „Hol a hajó?”
HÍREK
A szerző elmeséli, hogyan tanulta meg, hogy púp a gyerek fején nem biztos, hogy a súlyos agysérülés jele - és társai.
HÍREK
A vízözön egy vízerőmű-gátat és öt hidat is áttört, három vízerőműben pedig súlyos kárt okozott.
HÍREK
Több vasúti járatot is törölni kellett az ítéletidő miatt, és már halálos áldozata is van a katasztrofális hóhelyzetnek.
HÍREK
Kevesebb mint egy perc alatt 10 ezer lábnyit ereszkedett a Boeing 737-es gép, majd teljesen eltűnt a radarról.
HÍREK
A Bill Gates alapítványa által támogatott kutatóintézet szerint november végére várható a járvány tetőzése. Ebben az időszakban pedig már 200 felett lehet a napi halálos áldozatok száma.
HÍREK
Vasárnap folyamatosan emelkedtek a halálesetek New York, New Jersey, Florida és Colorado államokban is.
HÍREK
A Le Joola elsüllyedése a második legnagyobb hajókatasztrófa volt békeidőben. De volt robbanás egy kikötőben, ami még a környező város jó részét is lerombolta.
HÍREK
Az amazonasi erdőtűz a világ minden táján elgondokodásra és cselekvésre sarkallja az embereket - a celebek közösségi oldalaikat használják szócsőnek.
HÍREK
A következő öt évben több földrengésre is számítani kell a térségben. A Guardiannak nyilatkozó szeizmológus a legfőbb tanácsait is elmondta, hogy mit kell tenni természeti katasztrófák idején.
Népszerű
Ajánljuk