HÍREK
Az emberi erőforrások minisztere higgadságra és mértékletességre int, bár meggyőződése, hogy közös erővel legyőzhető a vírus. Azt azért elismeri, hogy nem tudja, mi vár még ránk.
HÍREK
A miniszter leszögezte, hogy olyan vakcina, amely nem hatásos és szövődményeket okoz, nem fog forgalomba kerülni itthon.
HÍREK
„Kezdődik a hét, az Operatív Törzzsel, ahol Kásler Miklós jelentését is meghallgattuk” – írta Kósa Lajos.
HÍREK
Minden intézmény köteles ellátni a koronavírusos betegeket, de a sürgősségi műtéteket el lehet végezni.
HÍREK
Kásler Miklós októberben átírta a törvényt, ezzel megnehezítve az örökbefogadást az élettársak és az egyedülállók számára. Ez a nyílt levél erre reflektál.
HÍREK
A miniszter emellett arra utasította a covid-betegek ellátásában eddig is részt vevő kórházakat, hogy péntekig az összes finanszírozott ágyszámuk 20 százaléka helyett annak 30 százalékát készítsék fel az igazolt fertőzöttek és a koronavírus-gyanús betegek ellátására.
HÍREK
Mindig, mindenki, mindent időben megtud – mondta a miniszter, aki közölte, hogy a kórházakkal folyamatosan tartják a kapcsolatot.
HÍREK
Rögzítették, mely esetekben lehet PCR-tesztet kérni, és hogyan kell elkülöníteni az igazolt és gyanús eseteket.
HÍREK
Kásler Miklós egyelőre nem szigorított a jelenlegi szabályozásokon, az ágyak 10 százaléka a potenciális koronavírus-fertőzötteké.
HÍREK
A miniszter jogszabály-változtatásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy az orvosok és betegek biztonságát a járványhelyzetben is támogató telefonon történő gyógyszerfelírás a továbbiakban is elérhető maradjon.
Népszerű
Ajánljuk