KÖZÖSSÉG
Sokan egyetlen bőrönddel vagy hátizsákkal utaznak, amibe a legfontosabbakat csomagolták be eddigi életükből.
KÖZÖSSÉG
Nagyot megy a Facebookon az a poszt, amelyet egy ukrajnai menekülteket támogató segélyoldalon posztoltak. A magyar állam eddig nem nagyon vetette be magát.
KÖZÖSSÉG
„Ahogy közeledik Magyarországhoz az összecsapások vonala, úgy kell egyre fegyelmezettebbnek lennie a katonáknak, a polgármestereknek” - mondta a kormányfő. „Minden menekültet segíteni kell” - tette hozzá.
KÖZÖSSÉG
A 29 éves Kis Sándor 10 éve csatlakozott az ukrán haditengerészethez, és már a Krím 2014-es orosz megszállásakor ukrán hadihajón teljesített szolgálatot.
KÖZÖSSÉG
Az ungvári születésű 29 éves Kis Sándor az ukrán haditengerészetnél szolgált, Ocsakovnál esett el. A másik áldozat a 22 éves munkácsi Bilak Vaszil.
KÖZÖSSÉG
Drámai sorsokkal találkoznak Kárpátalján a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai, akik folyamatosan szállítanak segélycsomagokat az ukrán határon. Sikerült beszélnünk egyikükkel.
KÖZÖSSÉG
Amit sokan még tegnapelőtt sem tudtak elképzelni, az tegnap bekövetkezett. Háborús hírekre ébredtek Kárpátalja lakosai is.
KÖZÖSSÉG
Az orosz támadás és a bevezetett hadiállapot miatt a sokan elindultak Magyarország irányába. Egy nekünk nyilatkozó kárpátaljai magyar elmondta, milyen most ott a helyzet.
KÖZÖSSÉG
Van rá esély, hogy az ukrán állampolgárokkal párhuzamosan más országok polgárait is Magyarországon keresztül fogják kimenekíteni.
KÖZÖSSÉG
Az Országgyűlés elnöke szerint az új harcban az emberek tudatát akarja megszállni az új ellenség.
KÖZÖSSÉG
Ungváron adtak volna át egy felújított iskolát, amelyet a magyar állam finanszírozott. Az ukrajnai járványügyi helyzetre hivakoztak.
KÖZÖSSÉG
"Addig nincs tűzszünet, amíg minden héten meghal valaki" - az ukrajnai háború ma is szedi áldozatait
Négy éve zajlik a kelet-ukrajnai háború, és még ma is naponta jönnek a kárpátaljai családokhoz hírek, hogy meghalt valakijük a fronton. Eddig kilenc magyar hősi halott van.
KÖZÖSSÉG
Hat kárpátaljai településen 600 páciens teljes körű egészségügyi szűrését vállalták a Semmelweis Egyetem hallgatói. Három orvos és 54 hallgató vállalkozott a nemes feladatra.
Népszerű
Ajánljuk