SZEMPONT
Ez a trágár mondat nemcsak egy apának szólt, hanem mindannyiunknak. A hatalom ezzel azt üzeni: ez van, szokjátok meg, és ne is merjetek panaszkodni. Vélemény.
SZEMPONT
A német férfi később a ChatGPT-be írta be, hogy mit mondott a csónakjára a magyar rendőr. Végül elengedték, és eljutott a Margit-szigetre.
SZEMPONT
Kirohanások és hangos viták borzolták a kedélyeket a Megasztár válogatóján. A zsűritagok között egyre nő a feszültség, sokan aggódnak az élő show káromkodásai miatt.
SZEMPONT
A Harcosok órája adása előtt véletlenül bekapcsolták a stúdió hangját. A kommentelők jelezték az élő adásban elhangzott káromkodást.
SZEMPONT
Kemény kritikákat és kérdéseket is kapott a miniszter, aki többek között arról beszélt: hazaáruló az, aki szerint Magyarországnak keresnivalója van Ukrajnában.
SZEMPONT
A durva beszéd nemcsak az utcán, hanem már a neten is komoly pénzbe kerülhet. A csúnya beszéd eddig is büntetendő volt, de most tízszer annyiba kerülne. Az államkasszába már be is tervezték ezt a bevételt.
SZEMPONT
Tóth-Kása Sándor 5 percen keresztül szórta a válogatott káromkodásokat a fiatalokból álló csapatra. Néha mintha a mozgáskoordináció is nehezen ment volna neki.
SZEMPONT
A kicsi anyukája sejtette, hogy valami nincs rendben. Az igazgató azonban nem állt vele szóba, ezért úgy döntött, hogy elrejt egy diktafont a gyerek táskájába. Megdöbbentette, amit hallott.
SZEMPONT
Már nem főként sértegetésre használják a baszd meg és a szar kifejezéseket a briteknél sem. Kutatók szerint egyre általánosabb az eddig tabunak számító szavak használata.
SZEMPONT
Sipos F. Tamás magából kikelve küldött el melegebb éghajlatra egy helyi férfit, aki nem segített nekik az Ázsia Expresszben kapott egyik feladatukban.
SZEMPONT
Felfokozott izgalmak, az új évad első élő showja – csoda, hogy a színészt elragadta az érzelem?
SZEMPONT
Magából kikelt sofőr fenyegetett meg egy autóban ülő angol nőt. Az asszony szerencséje az volt, hogy a többi autós helyreigazította az örjöngő férfit.
SZEMPONT
Hajtó Péter szerint a jachtos szexbotrányába belebukó Borkai Zsolttal együtt „újra a magasba fogják emelni” a várost.
SZEMPONT
A magyar-üzbég csúcs sajtótájékoztatóját közvetítették a miniszter Facebook-oldalán, amikor a háttérben - állítólag egy sajtómunkatárstól - elhangzott az idézet mondat.
SZEMPONT
„A homofóbok Buzik” – ez volt Fekete Giorgo polójára írva. A jobboldali publicista ezen láthatóan eléggé felhúzta magát.
SZEMPONT
De itt még messze nem ért véget a történet: Handrás a kommentelőket is nagyon durva szavakkal küldte el mindenhova.
SZEMPONT
Carlos 12 órán keresztül fáról fára költözött Pécelen, mire végül egy drón segítségével elkapták.
Népszerű
Ajánljuk