SIKERSZTORIK
Az Amerikában élő kutató elmesélte, hogy volt, amikor „örök vesztesnek” gondolták, és olyan is, amikor alig egy dolláros órabérért dolgozott, mégsem adta fel soha.
SIKERSZTORIK
Müller Cecília a nyolcadik lett a magazin listáján, megelőzve Orbán Viktor feleségét, a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel viszont a második lett Varga Judit igazságügyi miniszter előtt.
SIKERSZTORIK
Több országban, köztük nálunk is klinikai, tudományos és szakmai ismeretek alapján igyekeznek kitolni a második oltás időpontját, a Pfizer-vakcinánál a korábbi 21 helyett 35 napra.
SIKERSZTORIK
A kicsit több mint 20 perces filmben betekinthetünk a világhírű magyar kutatónő otthonába és régi fotókat is láthatunk róla.
SIKERSZTORIK
„Több évtizedes áldozatos munkájának eredménye 2020-ban a Covid-19 világjárvány idején csúcsosodott ki”- írta a kutató munkáját méltatva az egyetem.
SIKERSZTORIK
Ő írta le először, hogy a módosított RNS jó vakcina lehet. Ez a technológia az alapja a jelenleg használt legtöbb koronavírus elleni oltásnak. A Pennsylvaniai Egyetem kutató-biológusával és adjunktusával, Pardi Norberttel beszélgettünk.
SIKERSZTORIK
A kutatónő Botka László polgármesternek írt levelében azt írta, Szegednek mindenkor kitüntetett helye volt az életében.
SIKERSZTORIK
Exkluzív interjú Dr. Boros Gáborral, a BioNTech magyar biológusával, aki mindent elmondott az oltásról. Azt is, sírt, amikor kiderült, hogy működik.
SIKERSZTORIK
A Pennsylvania-i Egyetem biokémikus professzora a Klubrádióban mesélt arról, hogyan került kapcsolatba Karikó Katalinnal, és hogyan jutott el az Egyesült Államokba kutatóként. De a kutatása részleteiről is beszámolt.
SIKERSZTORIK
A miniszterelnök a világhírű biokémikus, Nobel-díjra is esélyes Karikó Katalinra tett megjegyzésén sokan felháborodtak.
SIKERSZTORIK
„Hajrá, Vitya! Előbb utóbb csak rád szakad a plafon!” - írta arra reagálva, hogy asszonyságnak hívta Karikó Katalint Orbán.
SIKERSZTORIK
Bodnár Zoltánt meglehetősen feldühíthette, hogy a miniszterelnök „kisújszállási asszonyságnak” hívta a Nobel-díj esélyeseként is emlegetett Karikó Katalint.
SIKERSZTORIK
A miniszterelnök szerint kis túlzással mondhatjuk, hogy a német-amerikai oltóanyag egy magyar oltás, mert „magyar ész van benne”.
Népszerű
Ajánljuk