KÖZÖSSÉG
A svéd klímaaktivista alig érezte magát betegnek, és nem is tesztelték, de a tünetei alapján szinte biztos benne, hogy megfertőződött.
KÖZÖSSÉG
Az énekesnő a Tankcsapda Örökké tart című slágerét énekelte, miközben a mentősök hangszeren kísérték.
KÖZÖSSÉG
Van, aki nyakába veszi az egész családját, de olyan is akad, aki a nappaliban indul világkörüli hajóútra.
KÖZÖSSÉG
A vicces tippek mellett ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy mindenki maradjon otthon.
KÖZÖSSÉG
Miközben sokan még mindig nem veszik elég komolyan a helyzetet, a hírességek példát mutatnak, otthon maradnak, és az interneten keresztül énekelnek, mesélnek, olvasnak a közönségnek.
KÖZÖSSÉG
A szülők és egyik gyerekük is megfertőződött. Elmesélték, hogy milyen szabályok vannak most náluk és hogyan segítik őket.
KÖZÖSSÉG
A képviselő szerint Bíró Nagy László felelőtlensége miatt akár százak is megfertőződhetnek.
KÖZÖSSÉG
Néha egy gyerek is sok, na de hat? Különösen, ha kényszerűségből egész nap össze vagy zárva velük. A 48 éves Kellynek azonban ezzel semmi gondja nincs.
KÖZÖSSÉG
A legmerészebb helyeken készülnek az amatőr pornófilmek: utca, mozi, hotel, de még egy rendőrörs előtti parkoló is volt már helyszín.
KÖZÖSSÉG
A világ megdöbbent amikor egész Vuhant karantén alá vonták, most mégis úgy tűnik, hogy működött az ötlet.
KÖZÖSSÉG
Ajánlunk pár olvasmányt az önkéntes karantén esetére. Lesz benne krimi, szépirodalom és romantikus is, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelőt.
KÖZÖSSÉG
Müller Cecília országos tisztifőorvos arra figyelmeztet, hogy bárki elkaphatja a betegséget. Kijárási tilalom bevezetését egyelőre nem tervezik.
KÖZÖSSÉG
A koronavírus-fertőzés összes tünetét produkálta, így a biztonság kedvéért elvégeztette magán a tesztet.
Népszerű
Ajánljuk