KÖZÖSSÉG
Az utca lakói mind kivonultak a kertbe, a ház elé és a saját területükön ettek, ittak, zenét hallgattak, na meg bingóztak. Így csak azokkal érintkeztek, akikkel amúgy is egy fedél alatt laknak, de mégis szórakozhattak.
KÖZÖSSÉG
A kihűlt érzelmek és a pénz mellett válóok lehet a koronavírussal kapcsolatos nézetkülönbség is.
KÖZÖSSÉG
Főleg a kapcsolati erőszak miatt telefonálók hívásai sokasodtak meg az utóbbi időben. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat segélyvonalához fordulók 90-95 százaléka nő.
KÖZÖSSÉG
Isla Kilpatrick-Screaton a koronavírus miatt teljesen bezárkózott a családjával. A különleges genetikai kórban szenvedő kislány videóitól elolvadt a világ.
KÖZÖSSÉG
Miközben JLo a hajtöveit színezteti, anyám bőg a telefonban, az egészségügyi dolgozók pedig az életüket kockáztatják.
KÖZÖSSÉG
Mostantól naponta frissülő adatokat láthatunk a számlálón az aktuálisan hatósági házi karantén alatt lévő állampolgárok számáról is.
KÖZÖSSÉG
Szerencséjére pont a szomszédja volt a férfi, aki azonnal segített a kislánynak megérteni a tananyagot.
KÖZÖSSÉG
Malajziában óriási felháborodást váltott ki, hogy a kormány arra kérte a nőket, adjanak magukra és ne veszekedjenek a férjükkel. De van, ahol továbbra is tömött lelátókkal tartják meg a sporteseményeket, máshol pedig a nők és a férfiak különböző napokon mehetnek el otthonról.
KÖZÖSSÉG
Még mindig lát ugyanis az utcán flangálókat és bandázó fiatalokat. Pedig most mindenkinek otthon kellene maradnia. „Nagyon kemény lesz, de együtt megoldhatjuk.”
KÖZÖSSÉG
„Ez a legszörnyűbb ebben a vírusban. Fejben kell lejátszanunk, mert látni nem láthatunk semmit” - szerzőnk szerint a bizonytalanság és a láthatatlan ellenfél nehezíti a karantént.
KÖZÖSSÉG
A határon nem volt lázmérés és „piros igazolást” sem kaptak. Van aki önként maradt házi karanténban és csak reméli, hogy a többiek is így tesznek.
Népszerű
Ajánljuk