KULT
Több illegális bulit is tartottak a karantén idején Manchesterben, ezeken pedig több mint hatezren vettek részt.
KULT
Versek, rajzok, festmények, esszék, novellák, slamek és kisfilmek is érkeztek az Ökopolisz Alapítvány karantén-pályázatára. Több mint 10 ezer közönségszavazat is jött a művekre. Megvannak a nyertesek.
KULT
Gyuri és Katika hetvenévesek, 22 éve éltek együtt – ahogy mondják – mint a sziámi ikrek. Öt hónapja hol együtt, hol külön. Az elmúlt három hét alatt majdnem beleőrültek a külön karanténba, míg végül kaptak pár nap kesztyűs, maszkos találkozást.
KULT
Gyakoribbá vált az otthoni kézmosás, kézfertőtlenítés, hetente csak egyszer vásároltunk, és sok tartalékot képeztünk élelmiszerekből a járvány alatt.
KULT
A brit turisztikai ágazat és a légitársaságok azonban élesen bírálják a tervet. Pert is fontolgatnak.
KULT
Már várják a találkozást a közönséggel, de most először a negyvenedik házassági évfordulójukra készülnek - árulták el többek között a Fókusznak.
KULT
Azt ígérték, hogy később kétoldalú alapon lehetséges mentességi megállapodások kidolgozása olyan országokkal, amelyek a brit kormány megítélése szerint járványügyi szempontból biztonságosak.
KULT
A rejtőzködő immunitás az, amely leginkább befolyásolta a koronavírus terjedését, kicsúcsosodását, végül lecsengését. Az egyes országoknak a legkülönbözőbb karantén-politikája volt, a járvány mégis szinte mindenütt ugyanúgy viselkedett.
KULT
„Kihúznak a kis buborékomból, amibe bezártam magam. Most ez lett az újabb rémálom. Elég abszurd, nemdebár?” Vélemény.
KULT
De továbbra is tilos lesz az öleléssel vagy puszival köszöntés az utcán, és nem engedélyezik az értekezletek, munkatalálkozók és kongresszusok rendezését sem.
Népszerű
Ajánljuk