HÍREK
A háziorvos gyorstesztje negatív lett, de augusztus 20-ig karanténban marad, addig otthonról rendel.
HÍREK
A pilóta a leszálláskor azonban bejelentette, hogy sikerült pontban éjfélkor letennie a gépet. Az utasok pedig tapssal köszöntötték. Korai volt.
HÍREK
Sokan még akkor utaztak Spanyolországba, amikor az zöld jelzésű ország volt és jelenleg is ott tartózkodnak. A közösségi médiában próbálnak segítséget kérni egymástól, hogy pontosan milyen szabályok fognak rájuk vonatkozni, amikor hazajönnek.
HÍREK
Riley Reid éppen szingli, a forgatások pedig leálltak, ezért sem volt együtt senkivel a járvány kitörése óta.
HÍREK
A népszerű énekes a karantén alatt egy útépítés mellé ment korlátokat pakolni a fiával és vejével, nem akarta a véletlenre bízni megélhetésüket.
HÍREK
Egy Vas megyei háziorvos tiszta vizet önt a pohárba, mert szerinte túl sok a félreértés az ügyben.
HÍREK
Egy amerikai férfi megtette – egész pontosan csak eljátszotta, hogy jó kedvre derítse feleségét.
HÍREK
Veszelszki Ágnes nyelvész négyszáz, a karanténhoz köthető új szót és kifejezést gyűjtött össze.
HÍREK
Megjelent Dedmani (Marsalkó Dávid) és Szécsi Böbe közös dala, amely a bezártság okozta magányról és unalomról szól.
HÍREK
Sok szülőnek okozott gondot, hogy 'papíron' még mindig nem létezik a gyerekük. Van, akinek már 4 hónapos a babája, de még mindig nincs születési anyakönyvi kivonata.
HÍREK
A skandináv ország ezzel indokolta, hogy Magyarország előtt nem nyitják még meg a határokat több más országgal ellentétben, ahol már kedvező a járványhelyzet.
Népszerű
Ajánljuk