Nagy a tanácstalanság a Spanyolországba utazók között, miután az ország zöld helyett sárga besorolású lett
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy zöld helyett sárga besorolású ország lett Spanyolország. "A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a kormány szerdai ülésén arra jutott, hogy sajnos a helyzet Európában az országok többségében romlik, valahol elég drámai számok is vannak. Ezért egy ország,
Spanyolország esetében döntött úgy a tisztifőorvos javaslatát támogatva a kormány, hogy az eddigi zöldről sárga minősítést kapjon.
Szóba kerültek további országok is, de kevésbé volt radikális az emelkedés, egyelőre kivárunk" - fogalmazott Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.
A határozat péntektől, azaz mától érvényes. Az Utazómajom Facebook-oldalán viszont az látható, hogy nagy a káosz és a tanácstalanság a Spanyolországba induló, vagy már ott lévő magyar nyaralók között.
Több kérdést is felvetett ugyanis a jelenlegi helyzet. Vannak, akiknek már lefoglalt helyük van, de nem tudják, hogy el merjenek-e indulni.
De a legtöbben arról próbálnak érdeklődni, hogy milyen feltételekkel nem kell karanténba vonulniuk, ha sárga jelzésű országból érkeznek.
A koronavirus.gov.hu oldalon kiadott közlemény szerint: külön szabályok vonatkoznak a magyar állampolgárokra és hozzátartozóikra, illetve a nem magyarokra.
Magyar állampolgár zöld jelzésű országból kontroll nélkül léphet be.
Sárga vagy piros jelzésű országból belépve a határon egészségügyi ellenőrzés alá vetik és 14 napos karanténba kell vonulnia. Ez alól kivételt az jelent, ha a megelőző 5 napban 48 óra időeltéréssel két negatív koronavírustesztet tud hitelt érdemlően felmutatni. A sárga jelzésű országból érkező magyar állampolgár az első koronavírustesztet követően szabadulhat a karanténból, míg vörös jelzésű ország esetében két negatív tesztre van ehhez szükség.
Nem magyar állampolgárok esetén sárga jelzésű ország állampolgárai ugyanolyan feltételekkel léphetnek be, mint a magyar állampolgárok, vörös jelzésű országból történő belépésre viszont nincs lehetőség.
Azzal kapcsolatban azonban nagy a tanácstalanság a nyaralók között, hogy mi a helyzet azokkal, akik még korábban utaztak Spanyolországba és jelenleg is ott vannak. Hiszen, amikor még elutaztak, Spanyolország a zöld jelzésű országok közé tartozott.
Az Utazómajom posztjában kiemelik, hogy
a Spanyolországra vonatkozó határozat péntektől már érvényben van, "így, aki éppen nyaral, már úgy fog tudni csak hazajönni, ha vállalja a kéthetes házi karantént".
Az üggyel kapcsolatban megkerestük az operatív törzset is, hogy pontosítsák, milyen szabályok vonatkoznak azokra, akik még akkor utaztak Spanyolországba, amikor az zöld jelzésű országnak számított. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.