FELFEDEZŐ
Korábban kéthetente festette haját, hogy elrejtse az ősz tincseket iskolatársai elől. Most már tudja, hogy nincsen semmi szégyellnivalója.
FELFEDEZŐ
Képviselőtársai kissé meglepődtek, amikor a politikus a kanadai és a quebeci zászló közt állva anyaszült meztelenül kapcsolódott be a megbeszélésbe.
FELFEDEZŐ
Először azt hitte, hogy valaki viccből írta a hóba a betűt és a számot, aztán kiderült, hogy a furcsa jelnek a fele sem tréfa.
FELFEDEZŐ
Már majdnem kihűlve, férgesen, kitört fogakkal kaparta a mancsával kanadai családok ablakait, segítségért. Szerencsére jóra fordult a sorsa.
FELFEDEZŐ
Mivel szex közben viszonylag nehéz betartani a másfél méteres távolságot, a maszkviselést azért ne hanyagoljuk - javasolja Kanada vezető orvosa.
FELFEDEZŐ
A széteséssel a négyezer éves selfjég területének 43 százalékát veszítette el, a korábbi 187 négyzetkilométer helyett már csak 106 négyzetkilométerre tehető a felszíne.
FELFEDEZŐ
Az 51 éves Gabriel Wortman rendőrnek öltözve 50 kilométeres körzetben válogatás nélkül gyilkolta az embereket. Végül lelőtték.
FELFEDEZŐ
Az 51 éves fogtechnikus férfi körülbelül 50 kilométeres körzetben, több helyszínen ölte meg áldozatait. Ez volt a legsúlyosabb tömeges gyilkosság Kanadában 1989 óta.
FELFEDEZŐ
Justin Trudeau háztartási teendőket végez és neveli három gyermekét, miközben vezeti az országot. Mindezt szigorúan elkülönítve, az otthonában.
FELFEDEZŐ
Az, hogy Archie Vancouverben marad 50 ezer fontos pluszköltséget jelent a rendőrségnek. De a királynő is nagyon csalódott, amiért nem láthatja Harry és Meghan kisfiát.
FELFEDEZŐ
„Hatalmas kő esett le a szívükről” – mondta a People magazinnak egy bennfentes. Oké, de a mi pénzünkből? – forronganak a britek.
FELFEDEZŐ
A két biztonsági őrt leszámítva teljesen hétköznapi sétát tartott Meghan Markle, a kommentelők acsarognak.
Népszerű
Ajánljuk