FELFEDEZŐ
Egy fedélzeti kamera vette fel, ahogy két autós összetűzésbe keveredik. Az egyik kezében fémkalapács volt, az esetet egy busznyi ember látta, mindössze 20-30 méterre egy iskolától.
FELFEDEZŐ
A tanárok nem ellenőrizték a létszámot a leszállás után. A gyerek egyedül volt a forró járműben, ahonnan saját erejéből jutott ki.
FELFEDEZŐ
Az ügyészség szerint a gyanúsított célja egyértelműen az volt, hogy kioltsa a volt külügyminiszter életét. G. Ferenc korábban azt állította, hogy véletlenül szemelte ki az áldozatot.
FELFEDEZŐ
A 70 éves G. Ferenc maszkkal, kalapáccsal és benzinnel felszerelkezve vadászott áldozatára. A vérfagyasztó támadást egy bátor pincér akadályozta meg a fővárosban, aki a Blikknek mesélt a részletekről.
FELFEDEZŐ
A volt külügyminisztert egy maszkos férfi támadta meg a házuk előtt az utcán. Olyan súlyosan megsérült, hogy azonnal műteni kellett.
FELFEDEZŐ
A támadó egy hetven éves férfi volt. Állítása szerint egy megmagyarázhatatlan érzés hatására, véletlenszerűen választotta ki áldozatait.
FELFEDEZŐ
Megpróbálták megölni Jeszenszky Gézát, egy álarcos férfi kalapáccsal támadt rá, betörte a koponyáját
A volt külügyminiszter a fején sérült meg, letört egy csontdarab is, amit ki kellett operálni. Állapota jelenleg stabil, de még egy ideig a kórházban kell maradnia.
FELFEDEZŐ
Török szerint a Fidesznek korábban kellett volna elkezdenie rongálni Magyar Péter „kalapács-imázsát”, hogy ne legyen ilyen vonzó az ellenzékiek számára, de talán még mindig van erre lehetőségük.
FELFEDEZŐ
Radnai Márk az Átriumban rendezte a Closer című előadást, amiről az Élet és Irodalom kritikusa keményen fogalmazott. Radnai megfenyegette a kritika szerzőjét.
FELFEDEZŐ
Elképesztő esetre derült fény az Egyesült Államokban. A Nassau megyei rendőrfőnök megdöbbent a hír hallattán, szerinte ilyet egyszerűen kitalálni sem lehet.
FELFEDEZŐ
A 36 éves támadót a helyszínen elfogták, pszichiátriára került. Az áldozat civil környezetvédő volt, aki a lánya szerint egész életében az igazság harcosa volt.
FELFEDEZŐ
Tavaly októberben támadt rá egy csoporttársára. Korábban arról beszélt az iskolatársainak, hogy „gyilkos akar lenni, és van már pár ember, akit meg akar ölni”.
FELFEDEZŐ
A férfi a gyilkosságnál egy kalapácsot is használt, a nő sérülései még a rendőröket is elborzasztották.
FELFEDEZŐ
Az orosz magánhadsereg vezetője szerint a videó „kiváló rendezői munka”, Jevgenyij Nuzsin pedig úgy halt meg, mint egy kutya.
FELFEDEZŐ
Amele hiába adott meg hibás telefonszámot, a taxisofőr levelet küldött és személyesen is megjelent a házánál.
FELFEDEZŐ
„Szeretlek, Sally” – ezt írta akkor egy cetlire, amit a holttestre tett. Most elárulta, hogy azóta sem változtak az érzései. Drámai történet.
Népszerű
Ajánljuk