SZTÁRVILÁG
Kiderült, hogy olyan erős idegméreg, amely kómához hasonló állapotot idéz elő, és minden használatkor károsítja az agyat. A szer használói akár órákig is haldokolhatnak.
SZTÁRVILÁG
A Ceglédi Rendőrkapitányság öt embert tartóztatott le, akiket bűnszövetségben elkövetett, drogokkal való visszaéléssel gyanúsítanak.
SZTÁRVILÁG
Majdnem két évig nyomoztak a rendőrök, mire sikerült feltérképezni a bűnszervezetet. Akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetik a banda tagjait.
SZTÁRVILÁG
Kokain hatása alatt manőverezett veszélyesen az úton egy olyan kocsival, amit ideiglenesen kivontak a forgalomból és kötelező felelősségbiztosítást sem kötöttek rá.
SZTÁRVILÁG
A férfi társaival korábban 150 millió forint értékű droggal és 56 millió forint értékű hamis 500 euróssal üzletelt. Több mint egy évig bujkált, mielőtt elfogták.
SZTÁRVILÁG
Nem volt szerencséje a gyanútlan vásárlónak, egy kábítószerügy felderítésének kellős közepébe csöppent.
SZTÁRVILÁG
A két egyenruhás dicséretet és jutalmat kapott példamutató, emberséges helytállásáért. Az apa ellen kábítószer birtoklása és kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás indult.
SZTÁRVILÁG
Az énekes saját dokumentum-sorozatában mesélte el, milyen kábítószereket használt régebben napi szinten.
SZTÁRVILÁG
Shaun Weissről éppen drog hatása alatt elkövetett bűncselekmény miatt készültek új fotók.
SZTÁRVILÁG
A gyerek otthonuk nappalijában találta a Pókember-matricás tasakban elrejtett kábítószert. Apját azonnal letartóztatták.
Népszerű
Ajánljuk